MEGMENTVE?
PÁRATLAN OLDAL - LXVII. évfolyam, 39. szám, 2023. szeptember 29.Lassan szedheti a sátorfáját Bödőcs Tibor, mert a kőbalta-tekintetű, az identitásterroristáktól rettegő Kövér László házelnök úr szinte minden hétvégén kitűnő humoristánk babérjaira tör.
Most a várpalotai Trianon Múzeum újranyitásán remekelt. Számtalan poénja közül nekem legjobban a Kommunista Kiáltvány egyik közismert, ám általa megbuherált passzusa tetszett: „Kísértet járja be Európát, az »uniós Kun Bélák kísértete«!”
Akik netán az ilyen poénoktól gutaütést kapnának, részben lenyugodhatnak: biztos kezekbe, illetve príma mentőautókba kerülnek majd, hiszen a legnagyobb nemzeti tőkésünk megint jól tenderezett. Potom négymilliárd forintért szervizelheti négy évig az ország mentőit. Níí-núú, úgy viszik a betegeket a Mészáros-mentők, mint a sicc!
Már csak néhány apróságot kell megoldani: legyen több sofőr, mentős, orvos, ápolónő, és legyenek működőképesebbek közkórházaink.