AZ OROSZOK HAZUDNAK
PÁRATLAN OLDAL - LXVII. évfolyam, 37. szám, 2023. szeptember 15.Apám kedvenc napilapja a Magyar Nemzet volt. Apám 1976-ban meghalt, így neki szerencsére a naponta postaládába dobott újság nem okozott csalódást. Emlékszem, talán 1969-ben folytatásokban közölte Karinthy Ferenc antikrimijét, az Epepét. A korabeli viszonyok közt számomra is nagy élvezet volt „olvasni a sorok között”. Ha apámra gondolok, az újságolvasás közbeni beszélgetések és közös reményeink sokszor eszembe jutnak.
Ma ezek az emlékek villantak fel, hogy bár régóta nem szokásom Magyar Nemzetet olvasni, megláttam egy címet: Az oroszok hazudnak. Na, mi történt? – gondoltam, ezek ilyen bátran reagálnak a putyini tankönyv történelemhamisítására, melyben az ötvenhatos forradalmat lefasisztázzák? Aztán elolvastam az egész cikket. Mert ugye az internethasználók nagy százaléka ezt nem teszi meg. Azt hiszi a cím láttán, lám, kiállunk igazságunk mellett, mégsem vagyunk Putyin kutyái. Pedig dehogynem. Az írás ugyanis Prigozsin halálával foglalkozik. Ki mit hazudott vagy nem hazudott ezzel kapcsolatban. Mit hisz el a nyugati sajtó, talán az oroszok mégsem hazudnak, vagy mindenki hazudik. Hát persze! Az amerikaiak egyszerre támogatják az ukránokat és az oroszokat, ezt is megtudjuk a cikkből. És itt jön az igazi vörös farok: „De a hazugság- és képmutatásverseny nyertese mégis a bideni Amerika.”
Ceterum censeo, a Magyar Nemzet hazudik!