Igazi a diktatúra

Kedves Olvasó, hidd el, a diktatúra híveiről és a diktatúra híveivel nincs beszélnivaló. Ők nem értik a mi nyelvünket, mi nem beszéljük az övékét. Mi a fővárosi urbánus européer liberálisok vagyunk, ők a népnemzeti mélymagyarok. A „tolmácsolási” kísérletek – amikkel a balodali és a független magyar média évtizedek óta izzad – szánalmasak. Ennél csak ezeknek a médiumoknak a felkészületlensége és gyávasága figyelemre méltóbb. Így a látható és hallható sajtónyilvánosságban a diktatúra befogadása teljes.

Ezért aztán az, aki a jelenlegi törvényi feltételek között bármilyen választáson indul, a diktatúra igenlője, akkor is, ha szavakban a diktatúra legkiválóbb ostorozója. Tekintve, hogy szövetséges országaink körében a szabad választások kiírása a diktatúra cáfolatának számít, „ellenzéki” pártjaink lehetetlenné teszik a jogállami viszonyok helyreállítására irányuló köteles szövetségesi kísérleteket. Márpedig a NATO és az EU létezésének (keresztény) erkölcsi alapja a jogállamiság. Annak a tagországnak, amelyik kicsit is nem jogállam, nincs helye egyik szövetségben sem. Ha nem így volna, nyugodtan fölvehetnék Oroszországot, hiszen Putyin is rendez választásokat. A diktátorokkal a legnagyobb baj az, hogy veszélyesek, mert lételemük a háborúzás. És a „népnek” a háborúra való legfontosabb lelki felkészítése a hőskultusz kialakítása.

Ezért nem szeretem a magyar diktátornak a sport iránti beteges vonzalmát, és ugyanezért irtózom azon ellenzékiektől, akik nem restek (pár szavazatért) sport iránti lelkesedést mutatni. Azokra pedig kifejezetten haragszom, akiknek kötelessége és lehetősége lenne megállítani a fals hőskultusz kialakítását, és mégsem tesznek semmit, sőt (titokban) támogatják az orbáni hőskultuszt. Nem köntörfalazok: a budapesti városvezetésre, illetve a leglegitimebb magyar politikusra, a főpolgármesterre mutatok. Nélkülük – Budapest nélkül – nem volna sem hőskultusz, sem diktátor. Az is több mint sajnálatos, hogy a városvezetés nem élt a lehetőségeivel, lényegében ellenállás nélkül szolgáltatta ki Budapest minden kulturális intézményét: színházakat, egyetemeket, múzeumokat, MTA-t a fideszes tahóknak, illetve a főtahónak. A sporttal könnyebb dolguk lett volna.

A főpolgármesternek ugyanis erős jogosítványa mindenféle budapesti rendezvény engedélyezése, beleértve annak reklámozását is. Az ő beleegyezése nélkül egyetlen nemzetközi sportszövetség sem adhat megbízást budapesti nemzetközi sportesemény rendezésére. Még az oly erőteljesen sportos megjelenésű, bőkezűen korrupt magyar diktátornak sem adhatnak lehetőséget. Olimpia rendezésére is csak városok jelentkezhetnek. Az persze nincs kimondva, hogy diktatúrák városai nem pályázhatnak. Sőt az erkölcsi mélyponton lévő (korrupt) sportszövetségek (incl. NOB) kifejezetten szeretnek diktátorokkal együttműködni. A diktatúrák városvezetői (Moszk­vában vagy Pekingben) az életüket is elveszíthették volna, ha nem teljesítik a diktátor parancsát. Orbánnak erre sincs szüksége. Hívei, a mélymagyarok diktatúrára születtek. Szeretnek szem lenni a láncban (lásd Illyés Gyula).

Pest más volt 1848-ban, 1918-ban és 1956-ban. Most csöndes. Kár. Mert – bármennyire abszurdnak látszik – a jelenleg diktáló Orbánnak a hatalomból való békés eltávolítására az egyetlen eszköz, ami még rendelkezésre áll, az a Budapestről való kiűzés. Ha Budapest lemondana a fővárosi címről, eltüntethető lenne a duce-imitátor mögül a díszlet, aki, ha körülnézne az üres színpadon, vagy kijózanodna, vagy teljesen begolyózna. A békesség kedvéért maradjunk a kijózanodásnál, bár ami az én személyes véleményemet illeti, arra szemernyi esély sincs.

Az atlétikai vb megakadályozása jó alkalom lett volna, azonban a városvezetés ingadozott a budapestiek, illetve a diktátor szolgálatát illetően. A döntés és az eredmény ismert. Azt viszont nem tudjuk, ki volt az aláíró: a főpolgármester és/vagy a ferencvárosi elöljáró? Szerintem mindketten fölvehetik a Pecsovics-rend nagykeresztjét. Meglátjuk, meghosszabbítják-e a budapestiek mandátumaikat jövőre. Sajnos ez sem elképzelhetetlen, annak ellenére, hogy a vb (és a többi, itt föl nem sorolható vészes baklövés) a budapestiek óriási többségének csak kellemetlenséget okozott. A haszon és az élvezet a mélymagyar vidékiekre szállt, csakúgy, mint a tűzijátéknál, valamint a többi budapesti turulos-csodaszarvasos propagandarendezvénynél.

Az úgynevezett demokratikus sajtó vaksága nagy segítség a vezérnek és kiszolgálóinak. Csak egy jellemző példa: lelkesen dicsérik a magyar vb-rendezést, de senki sem beszél róla, hogyan és miért történhetett, hogy elmaradtak az eredményhirdetések meg a himnuszok, amik nélkül vb még nem volt, mióta világ a világ. Megmondom: az államilag doppingoló orosz sportolókkal és a háborús bűnös orosz elnökkel volt szolidáris Budapest! Az ő himnuszukat és zászlójukat ugyanis kitiltotta a nemzetközi szövetség. Viktor, „a kopott szőrű ravasz vidéki mélyróka” ezt is megoldotta.