A műtét

„És aztán fél lábon kellett állnom, és be kellet hunynom a szemem, hogy eldőlök-e, és aztán ki kellett nyújtanom a jobb, majd a bal kezemet, hogy vajon sikerül-e megérintenem az orromat, vagy a fülemet találom el, csakhogy én egy idő után megelégeltem a dolgot, és abbahagytam a tornázást, és előre hajoltam inkább, és hánytam még egy keveset, és aztán leültam az ágy szélére, és nem mozdultam többet. És aztán ide-oda tologattak, és egyik helyről vittek a másikra, és mindenhol történt valami, és aztán várnom kellett, majd kérdéseket intéztek hozzám, és olyan emberek jöttek, akiket korábban sohase láttam, fiatalok meg idősebbek is meg egy egészen öreg, akit én akkor valamiért – talán köpenye és őszbe fordult, dús szemöldöke miatt – idősebb Jamamoto úrnak, a japán épdesapjának hittem, és Jamamoto úr aztán felhúzta a szemhéjamat, és egy apró lámpával belevilágott a szemembe, és aztán meglett a ct eredménye, és kezdődött megint a jövés-menés.”