Megtörtént családregény

KÖNYVKRITIKA - LXVII. évfolyam, 29. szám, 2023. július 21.

► Levelek a Kner család életéből, 1938–1949. Válogatta, az utószót és a jegyzeteket írta Erdész Ádám. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2023, 725 oldal, 7999 Ft

A levelek alapján kibontakozó családregény csúcspontja Imre fia, Mihály levele, melyet 1945. december 5-én a család Gyomán maradt jó barátjának, az innovatív kisgazda-politikusként ismert Rácz Lajosnak írt. A levél írója bejelenti, hogy az 1944-ben történtek után nem kíván tovább élni. Mint írja, „ha valaki, akkor én igyekeztem beleilleszkedni a magyarságba és igyekeztem magamnak is úgy feltüntetni a dolgot, hogy ami történt nem a magyarság bűne volt. Azonban úgy látszik, az én esetemben nem válik be az, hogy az idő mindent meggyógyít. Minél messzebb kerülök időben ezektől a dolgoktól, csak annál tisztábban látom át, hogy milyen tudatos aljassággal és előre megfontolt szándékkal történt minden”.  Az egykori Kner-villában berendezett múzeum vitrinében ma is olvasható levél minden sora vádirat az emberi aljasság és gonoszság ellen. Mihály szerint „az emberiség olyan lejtőre jutott, amelyből talán már nincsen visszaút”.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 46. szám, 2024. november 15.
LXVIII. évfolyam, 43. szám, 2024. október 25.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
Élet és Irodalom 2025