Mi volt a baj, és mi nem

Ketten is vitatkoztak velem az ÉS Agora rovatában a június 16-i számban. Egykori koalíciós képviselőtársam, Szekeres Imre azt az állítást vitatja a június 2-i számban Korózs Lajos írását bíráló cikkemben, miszerint a Medgyessy-kormány 2002-ben meghirdetett, „jóléti rendszerváltásként” jellemzett programjának végrehajtása súlyos államháztartási egyensúlyhiányhoz vezetett, és az ennek elhárítására alkalmazott elkerülhetetlen megszorító intézkedésekre vezethető vissza a szocialista–szabad demokrata kormányok súlyos hitelvesztése, ami 2010-re a Fidesz kétharmados győzelmébe, valamint az SZDSZ-nek a magyar politikából való eltűnésébe és az MSZP fokozatos hanyatlásába torkollott. Szekeres védelmébe veszi a Medgyessy-kormány száznapos költekezését: „Nettó költsége 150 milliárd forintot tett ki (ez mai áron 375 milliárd forint lenne, vagyis két stadion ára), amelynek fedezete az akkor becsült 4 százalékos gazdasági növekedés révén biztosított volt. Nem tettük tönkre Magyarországot, de nem is oldottuk meg az összes társadalmi problémát.” Két stadion ára, amellyel a kiadások eredetileg tervezett összegét növelték, elegendő lehet a súlyos egyensúlyhiány előidézéséhez, és elegendő is volt: a kiadások egyik évről a másikra 30 százalékkal emelkedtek, miközben a bevételek mindössze 7 százalékkal, a hiány pedig több mint háromszorosára, a GDP majdnem 9 százalékára nőtt. (Az első Orbán-kormány kétéves költségvetése is már 22 százalékos kiadásnövelést irányzott elő a 2002-es választási évre, szemben a mindössze 7 százalékra tervezett bevételnöveléssel, két és félszeresére növelt hiánnyal, és erre tett rá óvatlanul még egy adag fedezetlen költekezést a Medgyessy-kormány.) A következő négy év a hiány csökkentésére irányuló erőfeszítésekkel telt, hogy azután a 2006-os újabb választási győzelmet ismét 9 százalékos hiánnyal sikerüljön megvásárolni, aminek újbóli leszorítása a korábbinál keményebb megszorításokat tett megint szükségessé. Ebből lett a történelmi bukás. Kár két évtized elteltével még mindig mentegetni a súlyosan felelőtlen kormányzást.

Gegesy Ferenc az április 28-i számban vele vitatkozó korábbi írásomra válaszolva annyiban teszi felelőssé az ellenzéki pártvezetőket, elsősorban Gyurcsány Ferencet a Fidesz háromszori kétharmados győzelméért, hogy szerinte „a támadható személyeket az előtérből hátra kell vonni”. Gyurcsányt szerinte azért, mert bevallottan hazudott. Manapság, amikor a Fidesz a folytonos sorosozást és migránsozást követően immár a „háborús infláció” meg „szankciós infláció” példátlan hazugságával csapja be a választókat, emlékeznünk kell rá: Gyurcsány ilyesmit nem tett, valójában saját hibáiról is őszintén beszélt nemcsak Őszödön, de az Országgyűlés nyilvánossága előtt is. Láttuk az elmúlt tizenhárom évben, hogyan tudta a Fidesz például Bajnai Gordonról és Márki-Zay Péterről is elhitetni az általa megnyert választókkal, hogy nem bízhatnak bennük. Ugyanakkor Budapesten, ahol többségben vannak az ellenzéki szavazók, szemlátomást kudarcot vall minden Karácsony Gergellyel szembeni karaktergyilkossági próbálkozás. Eszerint nem Gyurcsány további jelenléte teszi esélytelenné az ellenzéket, hanem az, hogy a választók mintegy fele az orbáni-cipollai varázslat hatása alatt továbbra is tőle, Orbántól várja, hogy sorsa jobbra, de válságos körülmények között is legalábbis nem rosszabbra forduljon. Ezt a varázslatot kell megtörni ahhoz, hogy valamikor megdönthető legyen az orbáni önkényuralom.