Egyszemélyes élcsapat

KÖNYVKRITIKA - LXVII. évfolyam, 27. szám, 2023. július 7.

► Nyerges András: Szigorúan bizalmas történet – Magyar parádé. Kronosz Kiadó, Pécs, 2023, 584 oldal, 4800 Ft

A Szigorúan bizalmas történet először 1985-ben jelent meg, amikor – legalábbis a korabeli fülszöveg szerint – már lehetett bizonyos dolgokon nevetni. Ez persze afféle kényszeredett kacaj volt, elvégre a létező szocializmus idején, annak is inkább utolsó szakaszában a Rákosi-kor ábrázolásának lényegében egyetlen megengedett formájaként a szatíra és az irónia jöhetett számításba. Ami jelen esetben predesztinálta az írói eszközöket a folytatást illetően is. A másik regény, a Magyar parádé az előző után több mint tíz évvel játszódik. A két főszereplő ugyanaz: Magyar Ede és Nesztor Gyula. Az egyik a megfigyelő, a másik a megfigyelt. Igaz, utóbbi szerepébe és egyben az önmagát élcsapatként definiáló, a hivatali ügyeken kívül is buzgó személyzetis káder, Magyar Ede látókörébe a második regényben immár Nesztor fia, Gyuri is belekerül. Aki Nyerges más műveiben is fölbukkan, és akiről egy 2009-es Kritika-interjúból is tudhatjuk, hogy az író alteregójaként azonosítható.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
LXVII. évfolyam, 43. szám, 2023. október 27.
LXVII. évfolyam, 34. szám, 2023. augusztus 25.
Élet és Irodalom 2023