Osztrák–magyar

Hatvan éve olvasom nagy érdeklődéssel és tisztelettel Berend T. Iván írásait. Most is kíváncsian olvastam az Ausztria és Magyarország című cikket (ÉS, 2023/24., június 16.), és sok hasznos gondolatot találtam benne. De nem tudom elhallgatni csalódásomat a fejlettségi mutatók hibás alkalmazása miatt. Talán elegendő, ha a cikk végén közölt 2022-es osztrák 52 ezer és a magyar 19 ezer dolláros folyóáras számpárt említem meg, amelynek aránya valóban ijesztően nagy: 2,74. De emlékezzünk arra, hogy akár csak az utóbbi hónapokban milyen drámaian erősödött a forint dollár árfolyama – 440-ről 350-re –, miközben a két ország GDP-je alig változott. Így már megérthetjük, hogy a folyóáras GDP-k fejlettségi összehasonlításra a devizaárfolyamok átmeneti ingadozása miatt sem alkalmazhatók. Valóban, a fenti forinterősödéssel korrigálva a hányadost a még mindig jelentős, de az előzőnél sokkal szerényebb 2,18 hányadost kapjuk (2,74×350/440).

És még ez is túlzás, hiszen fejlettségi összehasonlításnál az úgynevezett vásárlóerő-paritáson (PPP) számolt adatokat kell alkalmaznunk. Ez a módszer figyelembe veszi, hogy két országban a belső árszint, különösen a szolgáltatásoknál, jelentősen különbözhet. A KSH honlapja szerint 2021-ben az egy főre jutó GDP (kerekítve) Ausztriában 59,7 ezer dollár és Magyarországon 37,1 ezer dollár volt, tehát arányuk 1,6. Ez is elég nagy különbség, de jóval kisebb, mint a fenti két arány.

A teljesség kedvéért hozzáteszem, hogy vannak olyan kérdések, amelyek esetében valóban folyóáras adatokat kell alkalmazni: például, amikor Magyarország külkereskedelmi vagy fizetési mérlegét vizsgáljuk, akkor igenis számít, hogy a földgáz vagy kőolaj dollárban megadott ára 440 vagy csak 350 forinttal váltódik át. De fejlettségi összehasonlításnál maradjuk meg a jól bevált PPP-nél!