RÁKOSI VIPERA

PÁRATLAN OLDAL - LXVII. évfolyam, 26. szám, 2023. június 30.

Vajon emlékszünk-e arra, hogy az ötvenes években Rákosi Mátyás vezetéknevére tekintettel, politikai okokból, a kizárólag Magyarországon és Erdélyben előforduló, rendkívül ritka mérgeskígyó rákosi viperát (Vipera ursinii rakosiensis) az alfaj szempontjából helytelenül átnevezték parlagi és rákosréti viperának? Hogy mennyire nincs új a nap alatt, a múlt héten ugyanis azzal a meglepő „átnevezős” hírrel találkozhattunk, hogy a fideszes oktatáspolitika a 7–8. osztályos fizikakönyvekben váratlanul más kifejezésre cserélte le a soros kapcsolást. Az elemi iskolánk felső tagozatának fizikaóráin mindannyian megtanulhattuk, mi a soros kapcsolás, és tanáraink a karácsonyfaégők sorba kapcsolásával mutatták be számunkra a gyakorlatban. A fideszes oktatáspolitika pedig ezt a közismert „soros kapcsolás” kifejezést módosította „elágazás nélküli áramkörre” a tankönyvekben. Pálinkás József atomfizikus, az MTA egykori elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere erre már korábban is kitért az egyik Facebook-posztjában. Pálinkás ezt úgy próbálta magyarázni: „A soros kapcsolást nem Soros Györgyről nevezték el, hanem azt a képet tükrözi, hogy az áramköri elemek (ellenállások, kondenzátorok, izzók) egymást követően (sorba) vannak kapcsolva a feszültségforrással.” Ez a magyarázat azonban nem adott elfogadható választ a cserére. Miután a Fidesz nagyon várja, hogy Magyarország legyen 2024 második felében az EU Tanácsának soros elnöke, vajon a soros szóra milyen új kifejezést találnak? De pillanatnyilag az sem kizárt (!), hogy nem is kell erőlködniök!

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 20. szám, 2024. május 17.
LXVIII. évfolyam, 18. szám, 2024. május 3.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
Élet és Irodalom 2024