Már a kapuban

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXVII. évfolyam, 24. szám, 2023. június 16.

A tizenegy magyar származású ukrán hadifogoly Magyarországra érkezése fölöttébb örvendetes, elsősorban azért, mert orosz fogságba esni és ott hosszabban időzni lehangoló élmény, legalábbis az apám által elmondottak szerint, ő pedig tudta, mit beszél. Evvel kapcsolatos emlékeit több mint nyolcvan évvel ezelőtt gyűjtögette ugyan, de gyanítható, hogy a világ azóta keveset vagy talán semmit se változott. Vagyis orosz fogságból elbocsáttatni nyilvánvalóan ma is az élet fényesebb pillanatai közé tartozik, az érző keblű hírfogyasztó tehát együtt örül a szabadulókkal, ez azonban nem akadálya annak, hogy tudata hátsó traktusában restellni való kérdések bukkanjanak elő, mint kertje mélyén a disznóparéj, a muhar vagy a libatop.

Mért van az, hogy Felcsút sötét ura emberi lények egy kis csoportja felé segítő kezet nyújtott, noha ez mifelénk teljességgel ellenjavallt. Magyarázatnak lennie kell, az ugyanis mindig van, csak néha titkolják. Groteszk módon még az olyan helyzetekben is, mint ez a mostani, amelyről minden józan gondolkodású embernek azonnal be kell látnia, hogy a szereplők erkölcsi kiválósága mindenfajta sanda megközelítést kizár. Kormányzó urunk fennkölt személyét ilyesfajta kontextusban említeni önmagában véve is a blaszfémia határát súroló gesztus, a szent életű Kirill pátriárkáról már nem is beszélve.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
LXVIII. évfolyam, 6. szám, 2024. február 9.
LXVIII. évfolyam, 5. szám, 2024. február 2.
Élet és Irodalom 2024