ORBÁN VIKTOR LEGSZEBB VERSEIBŐL

PÁRATLAN OLDAL - LXVII. évfolyam, 23. szám, 2023. június 9.

A JÖVŐ

Tizenhat évig voltam ellenzékben,
és az idén, ha megérem,
tizenhetedik éve leszek kormányon.
Tehát csak egy évvel többet.

Ezt nem tartom kielégítőnek.
Ez nem az a dolog,
amire az ember azt mondaná,
hogy itt az ideje visszavonulni.

Jobb kormányon lenni,
mint ellenzékben,
de ennek a szaldója mégis csak egy,
nem pedig tizenhat.

Azt kivárnám.

 

MÉG EGYSZER A JÖVŐRŐL

Tizenhatig
ellenzékben,
kormányon meg,
ha megérem,
az idén csak
tizenhétig,
így tehát egy
évvel többet,
nem tartom e-
legendőnek,
ez még nem az,
amire a
magamfajta
azt mondaná,
hogy ideje
visszalépni,
szóval erre
nem hajlanék,
mert szaldója
mégis csak egy,
jobb kormányon,
ugye, érti,
mint az ellen-
zékben lenni,
eddig pedig
tizenhétig,
tehát egy év
a szaldója,
nem tizenhat,
azt mondanám,
érti, ugye,
azt kivárnám,
azt mondanám,
azt kivárnám,
ti-
zen-
hat-
szor
is ki-
várnám,
ugye, érti,
ugye,
érti?
Azt mondanám.

 

ÉNEK A MAGYARHOZ
Ha magyarnak születtél,
akkor egyedi, sőt különleges fajtához tartozol.

Olyan nyelven beszélsz,
olyan rugóra jár az agyad,

olyan észjárás igazságai és törvényei szerint
rendezed be az életed immár ezer éve

ugyanazon a helyen,
amely csak ránk jellemző.

A magyar kivételes,
de mivel ritka egyede az emberi fajnak,

szükségszerűen
veszélyeztetett is.

Van valami ösztöne, ösztönvilága a magyaroknak,
amire építhetünk a 2023-as évben is.

Ha magyarnak születtél.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
LXVII. évfolyam, 40. szám, 2023. október 6.
Élet és Irodalom 2024