Tejbegrízbe fulladni

PRÓZA - LXVII. évfolyam, 22. szám, 2023. június 2.

Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak, ideje a vetésnek és ideje az aratásnak, a rombolásnak és az építésnek, ideje a gyásznak és ideje a táncnak. Ideje volt, hogy a fiú megetesse a Tibit, aki túl hangosan kiabált vele, ezért aztán ő túl erősen orrba vágta a teli petpalackokkal, amikkel súlyzózott, és nem az volt a fő baj, hogy a Tibi ordított, hanem hogy a fiú arcába fröcskölt a nyála, amikor túl közel ment hozzá, és a fiú félt, hogy összekeverednek, ami nem lett volna jó, ezért ütött. De nem az volt a fő baj, hogy ütött, mert a petpalackok nem is olyan kemények, hanem az, hogy a Tibi elveszítette az egyensúlyát, mint ahogy valaki elveszíti az öngyújtóját vagy a fél zokniját. És az nem jó, mert nem könnyű visszaszerezni az egyensúlyt, ha egyszer már elveszítetted. Ezt a fiú pontosan tudta, mert hiába fut úgy, mint a Rocky, hiába táncol úgy, mint a Rocky, hiába üt úgy, mint a Rocky, a legutóbb mégis úgy lecsapták, mint a békát. Igaz, ő is lecsapta az ellenfelét, pont ugyanabban a pillanatban, egyszerre ütötték ki egymást, ami nagyon ritka. Szóval ez nem számít győzelemnek, de vereségnek sem, inkább olyan, mintha meg sem történt volna, pedig sajnos megtörtént.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIX. évfolyam, 4. szám, 2025. január 24.
LXVII. évfolyam, 8. szám, 2023. február 24.
LXVI. évfolyam, 26. szám, 2022. július 1.
Élet és Irodalom 2025