Tejbegrízbe fulladni

Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak, ideje a vetésnek és ideje az aratásnak, a rombolásnak és az építésnek, ideje a gyásznak és ideje a táncnak. Ideje volt, hogy a fiú megetesse a Tibit, aki túl hangosan kiabált vele, ezért aztán ő túl erősen orrba vágta a teli petpalackokkal, amikkel súlyzózott, és nem az volt a fő baj, hogy a Tibi ordított, hanem hogy a fiú arcába fröcskölt a nyála, amikor túl közel ment hozzá, és a fiú félt, hogy összekeverednek, ami nem lett volna jó, ezért ütött. De nem az volt a fő baj, hogy ütött, mert a petpalackok nem is olyan kemények, hanem az, hogy a Tibi elveszítette az egyensúlyát, mint ahogy valaki elveszíti az öngyújtóját vagy a fél zokniját. És az nem jó, mert nem könnyű visszaszerezni az egyensúlyt, ha egyszer már elveszítetted. Ezt a fiú pontosan tudta, mert hiába fut úgy, mint a Rocky, hiába táncol úgy, mint a Rocky, hiába üt úgy, mint a Rocky, a legutóbb mégis úgy lecsapták, mint a békát. Igaz, ő is lecsapta az ellenfelét, pont ugyanabban a pillanatban, egyszerre ütötték ki egymást, ami nagyon ritka. Szóval ez nem számít győzelemnek, de vereségnek sem, inkább olyan, mintha meg sem történt volna, pedig sajnos megtörtént.