Sajtómunkások LII.

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXVII. évfolyam, 22. szám, 2023. június 2.

Tényleg hungarikum: a TV2 vezetőségének nyilatkozata szerint a csatorna azért nem tett eleget a Juhász Péter ellen jogerősen elbukott helyreigazítási perben foglalt kötelezettségének, mert olyan sok pontban kellett volna beismerniük korábbi műsoruk valótlanságait, hogy az nem férne bele a műsoridőbe. Az Együtt volt társelnökéről még 2016-ban és 2017-ben híreszteltek valótlan, lejárató jellegű állításokat a Tények című műsorukban, egyebek mellett hamisan hozták kapcsolatba Portik Tamás olajbűnözővel. A Tények tavaly, hat évvel a valótlanságokban igen gazdag riportok közlése után, a kormányközeli médiában amúgy széles körben elterjedt simliskedő módon ismertette a közölni rendelt részeket: a bíróság által megszabott szövegből úgy ragadtak ki mondatokat, hogy olykor az sem volt egyértelmű, kitől kérnek elnézést. A műsorvezető a központozásokat sem hangsúlyozva rontotta érthetetlenségig a helyreigazítás szövegét. A hazai sajtó gyalázatos helyreigazítási gyakorlatában is egyedülálló azonban, hogy a közölni rendelt szöveget egy csatorna azért nem közli, mert arra nem elég a műsoridő. Lehetne okoskodni, hogy ha nem hordtak volna össze annyi valótlanságot, amennyit sikerült nekik, akkor rövidebb műsoridő is elegendő lett volna a rendelkező rész felolvasására. De ne okoskodjunk elhamarkodottan, a bíróság időközben másodszor is végrehajtást rendelt el a TV2 Tények műsora ellen. Erre föl valamit beolvastak ugyan, de az sem felelt meg a helyreigazítás követelményeinek, nem tették közzé maradéktalanul a jogerős ítélet szerinti pontokat. 

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
Élet és Irodalom 2024