UGOCSA NEM KEGYELMEZ

PÁRATLAN OLDAL - LXVII. évfolyam, 15. szám, 2023. április 14.

Vége van annak a világnak, mikor vizet prédikáltak, de bort ittak. Manapság a prédikáció helyett elég az ultimátum is. Akkor lettünk mindannyian tiszteletbeli iváncsai lakosok, mikor a kormány a koreai akkumulátorgyárat úgy építette meg a Fejér vármegyei településen, hogy az általa alkotott jogszabályok szerint semmi szabálytalanság nem történt. Arról nem tehetnek, hogy a helyiek ilyen lassan értették meg, az ugocsai dacos ellenállás nemzeti hagyományát ők nem gyakorolhatják. A betonmonstrum megépítése tárgyában őket csak a tudomásulvételi jog illeti meg. Az önkormányzatuktól is azt hallották: privát területen a tulaj azt tesz, amit akar. 

A következő történet már ismerős lesz. Közeledik a vitorlásszezon, a sanyarú sorsú jachttulajdonosok érdekében aktiválták a magyar jog Loch Ness-i szörnyét, hiszen a rendszer bárhol és bármikor önjáró üzemmódba kapcsolható. Csopakon kétszáz (!) méter hosszú védőmóló épül kőszórásos módszerrel a volt Bahart-kikötő elé. Mivel itt a polgármester, Ambrus Tibor sérelmezte, hogy „úgy adnak ki Csopak illetékességi területén egy ekkora beruházásra engedélyt, hogy az Önkormányzat képviselő-testülete erről sem értesítést, sem tájékoztatást nem kapott”, jött az üzenet: egy magánszemély birtokában levő terület esetén az ott történtek már nem tartoznak Csopakra. Azonnal meg is adtak a beruházásra minden szükséges felettes hatósági engedélyt.

A zárt körű kikötőavatáson prédikáció nem lesz, borozás mértékkel, a felszentelés és szalagátvágás borítékolható. A Walesből a rendezvényre hazahívott Pezeta bárdosok fellépése után nyilván indulnak rögtön tovább a következő helyszínre. Egy idő óta Ugocsán minden nap ünnep.

A szerző további cikkei

LXIX. évfolyam, 45. szám, 2025. november 7.
LXIX. évfolyam, 44. szám, 2025. október 31.
LXIX. évfolyam, 43. szám, 2025. október 22.
Élet és Irodalom 2025