Szokás és jellem

Smollett látszólag nem tartozik a XVIII. századi angol próza nagyjai közé, ám Walter Scott visszatekintve mégis úgy beszél a fenti műről, mint amiben a helyzetek, alakok egyénítő megfigyelése példaszerű. Az a kísérlet, hogy a szerző magát a kiadónak küldött levél-paksaméta mögé rejti, egyszerre biztosítja a szerzői nyomok eltüntetését, másfelől olyan direkt sértéseket is el lehet itt helyezni, melyek szerint Shandy írta volna az Érzelmes utazást. Tudjuk, hogy Sterne nem volt rest, és „megemlékezett” Smollett utazásairól (mintha valóban találkoztak volna!) és számára elfogadhatatlan ítéleteiről (a Pantheon vagy egy Vénusz szobor kapcsán). Smollett melankolikus habitusát („miserable feelings” – így Sterne!), ítéleteinek korlátoltságát teszi nevetség tárgyává – smelfungus panaszát (így rejti el Smollett nevét Sterne az Érzelmes utazásban), a bajt szimatoló és arról hírt adó írót mintegy arra szólítja föl, hogy forduljon inkább orvoshoz, ha mindenütt és mindenben csak bajt és veszélyt lát és szimatol. S lehet, hogy Smollett Sterne tanácsára kezdi regényét épp azzal, hogy hőse, aki nagyon is ő maga, betegségét kúrálandó a dél-angliai hőforrásokhoz (Bath) utazik.