Állami futballbajnokság

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXVII. évfolyam, 13. szám, 2023. március 31.

Nyaranta többször járok a székesfehérvári Auchan áruházban, ilyenkor általában elmegyek a Puskás Akadémia nevű futballklub relikviákat árusító standja előtt. Van itt minden, mint a búcsúban, sálak, sapkák, fotó Puskás Öcsiről, de leginkább az a teljes érdektelenség ragad magával, ami ezt a standot körbeöleli. Az asztal mögött fiatal lány bökdösi a telefonját, de olyan is van, hogy senki sem őrzi, ott lógnak a pólók, a dedikált labdák, a prospektusok, és persze az üres szék.  Egy kicsiny csapat az NB I.-ben. Olyan falu csapata, amelynek összlakossága 2018-as adatok szerint 1851. Felcsút az aktuális miniszterelnök faluja, ezért aztán minden az ő észjárását és világfelfogását követi: így lett minden torz és aránytalan. Kisvasút megy a Váli-medencén keresztül, mégpedig a Mozdony utca 1. szám elől. Van kis tó: 250 milliós uniós támogatásból építették meg, amelybe aztán mesterséges szigetet is álmodtak, akik álmodták, és ha már sziget, híd is kellett, amin be lehet jutni. A turisták hattyút formázó hídon sétálhatnak át a víz felett. A madarat formázó hídszerkezetben egy kicsiny, néhány méter magas kilátóból a kisvasút állomására lehet látni.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024