Visszhang

VISSZHANG - LXVII. évfolyam, 11. szám, 2023. március 17.

N. Vadász Zsuzsa „[k]ét, normális demokráciában, valódi sajtószabadságot élvező országban elő nem fordulható momentumnak is alanya” volt, számolt be élményéről a Parragh László és a Hírklikk esete – gondolatok egy visszavont nyilatkozat kapcsán című cikkében a Hírklikkben.

Én viszont egy „normális demokráciában, valódi sajtószabadságot élvező országban elő nem fordulható” harmadik momentumra is felfigyeltem, ez pedig az újságírói gyávaság és tehetetlenség nyílt beismerése.

 A cikkíró szerint Parragh „[e]lkérte a nyilatkozata alapján készült írást, majd visszavonta”.

A szerző erre reagálva azon kezdett sajnálkozni, miszerint „egy normális világban el sem kérhetné a cikket »cenzúrázásra« a nyilatkozó – ebben azonban mi, újságírók is ludasak vagyunk, mert évek-évtizedek óta elfogadjuk ezt, asszisztálunk ehhez a rendszerhez”.

De ha évek-évtizedek óta ehhez asszisztálnak, ő miért tette? Őt most mi kényszerítette erre?

Aztán a cikkíró még rátett egy lapáttal, és szinte látom, amint tehetetlenül, széttárt karokkal kijelenti: „S hogy miért vonta vissza a szavait? Parragh László indokát sajnos nem tudom elárulni – nem kérdeztem ugyanis arra rá, hogy idézhető-e az.”

Tehát egy pökhendi fideszes nagyúr az adott interjút letilthatja, s mi, olvasók még azt sem tudhatjuk meg, hogy ezt mire hivatkozva teszi. Egy karakán újságíró pontosan ezt a miértet írta volna meg.

És milyen szöveg már az, hogy „nem kérdeztem rá”? Hát nem ez (is) lenne a dolga?

N. Vadász Zsuzsa szerint Parraghnak „megvolt rá a lehetősége, hogy – ha meggondolta volna egyes kijelentéseit – változtatást kérjen az általa korábban mondottakban, ad absurdum, megkérhette volna, hogy húzzunk ki egyes rész(eke)t”. Holott a cikkíró szabadkozás, magyarázkodás helyett itt is kereken kijelenthette volna, hogy természetesen e kéréseit sem hajlandóak honorálni.

(Ráadásul ennek a szabadkozásnak nem is volt értelme, hiszen azt azért megtudhattuk, hogy Parragh az írást nem érdemben kifogásolta. „Az indok nem volt érdemi.”)

Szóval számomra az újságírói hozzáállás – hogy az ő saját cikkbeli szavait idézzem – legalább olyan „bicskanyitogató volt”, mint a (nem)nyilatkozó viselkedése.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 4. szám, 2023. január 27.
LXVI. évfolyam, 37. szám, 2022. szeptember 16.
LIX. évfolyam, 47. szám, 2015. november 20.
Élet és Irodalom 2024