TISZTELENDŐ ÚJÍTÁS

PÁRATLAN OLDAL - LXVII. évfolyam, 10. szám, 2023. március 10.

Mesterséges intelligencia prédikált a dömösi 1000 éves templomban, olvashattuk a napokban a hírportálokon. Bár mesterséges intelligenciával egyre gyakrabban találkozunk az élet szinte minden területén, arra nem igazán számíthattunk, hogy helyet kap egy templom oltáránál megtartott istentisztelet alkalmából. A hírek szerint a templom lelkésze felkérte az OpenAI mesterséges intelligencia (MI) kutató laboratóriumot, hogy fejlesszenek ki egy olyan gépi modellt/programot, amely a lelkész helyett megírja és felolvassa/felmondja a híveknek a szokásos vasárnapi prédikációt. A 24.hu Mozaik oldalán meg is lehet tekinteni a szertartáson – számítógépes berendezésekből – elhangzott prédikációt. Az ötletnek beláthatatlan lehetőségei lehetnek, hiszen azóta a telex.hu megíratta Orbán Viktor évértékelő beszédét a mesterséges intelligenciával. Ennek nyomán alkalmanként a mesterséges intelligencia vezethetné Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke helyett a parlamenti gyűléseket. Bevezetése akár járhatna pozitív demokratikus parlamenti megnyilvánulásokkal is, és talán az sem lenne meglepő, ha a mesterséges intelligencia már az első megszólalásában csökkentené vagy eltörölné a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőre korábban kiszabott büntetéseket.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 5. szám, 2024. február 2.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
Élet és Irodalom 2024