ALTISZT – FŐTISZT

PÁRATLAN OLDAL - LXVII. évfolyam, 10. szám, 2023. március 10.

Aki őrmester, törzsőrmester vagy rajparancsnok akar lenni, annak az egységes alapkiképzés után két évig kell tanulnia a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján. Jó iskola az, mesélték a pápai katonai repülőtéren az ismerőseim, komoly elméleti, gyakorlati képzés, a fizikai állóképességet próbára tevő felkészítés a közelharcra. De megérte, mondták, van jövőjük a seregben, és külföldre is mehetnek békemisszióban.

Nem tudom, mit szólnak most ismerőseim Veres István üstökösszerű katonai pályafutásához, neki ugyanis mindössze öt hetébe került, hogy főtisztté, alezredessé váljon. Gyanítom, az elméleti és gyakorlati képzés, na meg a közelharc sem volt annyira izzasztó, mint Szentendrén, az Altiszti Akadémián.

A magyar médiát bejárta a fénykép, amelyen Novák Katalin köztársasági elnök, a honvédség főparancsnoka mosolyogva hajtja fejét hites ura, Veres alezredes büszkeségtől dagadó mellkasára.

Nemrég mondta a kaszinók után most a honvédség felvirágoztatásán dolgozó miniszter, hogy elrettentő erejű hadsereget kíván felépíteni. Sikerülni fog, semmi kétség. Elrettentő katonapolitikai giccsek tekintetében már most világelsők vagyunk.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024