„Trauma, amelyet a következő generáció átél”

Szántó T. Gábor 1945 és más történetek című művének olasz fogadtatásából

KÖNYVKRITIKA - LXVII. évfolyam, 9. szám, 2023. március 3.

► Gábor T. Szántó: 1945 e altre storie. Fordította: Richárd Janczer és Mónika Szilágyi. Anfora Kiadó, Milánó, 2022, 232 oldal, 18.5 euró

 

Szántó T. Gábor minden érvelésének kitüntetett anyagává teszi a provokációt, mert csak az élet provokálásával tud elárulni valamit magunkról és másokról.

Erre tökéletes példa az 1945, a kötet címadó novellája. A vasútállomásra érkező ortodox zsidók, egy idős és egy fiatalabb, annak a lakosságnak a szeme láttára várják a kozmetikai szállítmánynak tűnő rakományt, amely retteg, hogy a zsidók visszatérnek, és visszaveszik azt, amit a nácik és a kollaboránsok elvettek tőlük. Valójában olyan utazás a két zsidó férfié, amelynek jól meghatározott célja van: síremléket állítani a sok deportáltnak, akik már nem fognak hazatérni. (...) 

Az ebből az elbeszélésből készült filmet 2017-ben a Berlini Filmfesztiválon mutatták be: a mű számos nemzetközi díjat nyert. Logikus következmény egy olyan szerző számára, mint Szántó T. Gábor, aki a legjelentősebb kortárs zsidó írók között van, és akinek az elbeszélő ereje azonos az olyan elismert tehetségű szerzőkével, mint Philip Roth és Amosz Oz.

(Simone Innocenti: A szappan is megérdemli a kegyelet gesztusát. Corriere della Sera, 2022. február 3.)

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
Élet és Irodalom 2024