Erasmus – második felvonás
PUBLICISZTIKA - LXVII. évfolyam, 7. szám, 2023. február 17.Egy kis sikerpropaganda
Kezdjük a jó hírekkel: nemrég újabb két magyar tudós nyert el ERC- (azaz az Európai Kutatási Tanács által kiírt, igen nagy presztízsű) pályázatokat, ezzel háromra növelve az ebben a szezonban megszerzett millió eurós finanszírozású lehetőségeket. Kis szépséghibája – kormányoldalról nézve – az eseménynek, hogy az MTA-tól elcsatolt Szegedi Biológiai Központ egyik munkatársa mellett a másik kettő azon a BME-n dolgozik, amelyet hiába kapacitáltak már Palkovics idejében is, hogy álljon be a sorba, megmaradt állami egyetemnek, jóllehet anyagilag ennek jóformán csak a hátrányait látja, mert az úgynevezett „közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi”, mindközönségesen kekva-egyetemek nagymértékben megemelt költségvetéséhez képest az övék szinte változatlan maradt, ami ugyanannyira gyomorforgató fejlemény, mint amilyen annak idején a magánnyugdíjpénztári vagyonok államosítása volt. Emlékszünk ugye: azzal fenyegették a magánpénztárokban maradókat, hogy a jövendő nyugdíjukat semmi sem garantálja; ugyanígy járnak el a megmaradt öt állami egyetemmel: ha nem jöttök be a karámba, akkor éhen haltok.
Illusztratív mellékszálként jegyzem meg, hogy például a BME képtelen lesz tavasszal megnyitni a menzáját1, az ELTE pedig egy küldöttséget nem tudott a fűtetlen rektori hivatalban fogadni, helyette a Magyar Rektori Konferencia székhelyére tette át a találkozót, mert szerencsére a szervezet elnöke jelenleg éppen az ELTE rektora2. A fizetésekről nem is szólva, amelyeket joggal kevesell most már petícióban az ELTE-n 650 nemcsak diplomás, de doktorált oktató arra hivatkozva, hogy azok alulról szagolják a minimálbért.3 Mert egy kekva-egyetemen sokszor háromszor annyit kereshet valaki ugyanolyan beosztásban. Milyen világ az, amelyben az állam a magánkézbe adott intézményeket jobban támogatja, mint azokat, amelyek a saját tulajdonában maradtak? – kérdezem naivan, hiszen mind tudjuk a választ, például onnan, ahogy a kormány az egyházak kezében sosem volt épületeket elajándékoz nekik csupán annyit kérve, mutassanak rájuk4. A köz vagyonával hűtlenül bánni mára elfogadott gyakorlat lett.
A friss ERC-hírek fölötti örömben persze nem kis üröm az, hogy az évekkel ezelőtt bőséggel áradó ERC-eredmények, az évi 8-10 díjazott, mára alig csordogáló patakká aszályosodtak. De nem az történt, amitől joggal félhettünk, hogy a volt szocialista országok, az EU-13, elénk törtek volna, hiszen ők is nagyjából ugyanott vannak, ahova ma a magyarok jutottak5. Idén a két lengyel mellett csupán egy-egy cseh és litván nyertes van. Hogy ennek mi lehet az oka, az egy népszerű tudósblog egyik hozzászólásában olvasható: az ezen a fórumon megszokott módon álnéven író szerző maga is része volt a pályázási, illetve döntési folyamatoknak, ezért jól van tájékozva a helyzetről.6
Mindenekelőtt megnyugtatja a panaszkodókat, hogy nincsen részrehajlás, illetve ha van, akkor az inkább a „tizenhármakat” kedvezményezi – ugyanúgy, ahogy a női pályázókkal is teszik: ha minden más szempontból egyenlőnek mutatkozik két pályázat, akkor életbe léphet a pozitív diszkrimináció. A problémát viszont abban látja, hogy a pályázási környezet hiányos vagy elmaradott, és ennek tudható be például az, hogy arányosan sokkal kevesebb jelentkező van ebből a régióból. Mert nálunk nincsen olyan segítő csapat a pályázó körül, amely felmentené a pályázás idejére a napi feladatok alól, (szakmailag és nyelvileg) tökéletessé formálná a beadandó szöveget; továbbá 30 évvel a rendszerváltás után egyáltalán nem vagyunk nemzetköziek. Pontosabban exportálni már tudunk tudósokat, de importálni nem, márpedig az ERC bármilyen állampolgárságú pályázónak megítélheti a támogatást, de kizárólag EU-tagországba lehet vinni a pénzt. Szemben más (kis)államokkal, nálunk ilyen máshonnan jött nyertesek egyáltalán nincsenek. Pedig aki „ide” nyer egy kutatást, az valószínűleg itt is marad a sikeres befejezés után.
Abszolutizmus
Miután Navracsics miniszter magához tért meglepetéséből, ami főleg annak volt betudható, hogy reszortja dacára nem értesült időben az Európai Tanács december 15-i határozatáról (értsd: nem olvasta el), azonnal repülőrajtot vett Brüsszelbe, és végignyilatkozta a sajtót, milyen változások várhatók. Többek között azt idézték tőle, hogy „a miniszterelnök abszolút támogatja az összeférhetetlenség kimondását a miniszterek esetében”.7 Nagy kő esett le mindazoknak a szívéről, akik eddig úgy hitték, a kormányfő maga találta ki, hogy hét miniszter is tagja, sőt közülük néhány elnöke legyen a kekva-egyetemek kuratóriumainak.
Lehet ugyebár, hogy nem a minisztereire gondolt közel két éve ebben az interjúrészletben: „amikor majd ezeket az alapítványokat felállítjuk, és felkérjük a kurátorokat, akkor olyan embereket fogunk oda majd fölkérni (...), akik rendelkeznek ezzel a nemzeti szemlélettel... [Én] nem tudok jó szívvel javasolni senkit sem ilyen kuratóriumba, aki egyébként egy internacionalista, globalista szemléletű ember. Mert akkor az egyetemeket is ebbe az irányba vinnék el.”8 Sőt a háta mögött kinevezett miniszterei meg sem kérdezték, hozzájárul-e, hogy pluszmunkát végezzenek (csekély 1-1,5 milliós havi tiszteletdíjért). Így már érthető, miért támogatja a lemondásukat, ami a legutóbbi kormányülésen varázsütésre meg is történt.9 Sőt Gulyás miniszter szerint azt is elvárják, hogy „minden kormányzati tisztviselő járjon el így, tehát ez vonatkozik az államtitkárokra, helyettes államtitkárokra, közigazgatási államtitkárokra, miniszteri biztosokra, kormánybiztosokra”.
Ezzel mintegy ad acta tették azokat a tiltakozásaikat, melyekben a fél világra mutogattak, hogy hol mindenhol lehet politikus az egyetemek vezető testületeiben. Amiről már kezdettől fogva kimutattuk, hogy tévedés, csúsztatás, hazugság (nem kívánt törlendő), legutóbb az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) részletes elemzésében.10
Nincs kétségem, hogy abszolutista kormányfőnk postája tele lesz a lemondásokat bejelentő levelekkel, pedig neki formálisan ma már semmi köze sem a kuratóriumokhoz, sem a tagjaikhoz, hiszen az általa forszírozott kekva-törvény rég a kuratóriumok kezébe adott minden jogot. Hiába fizeti az állam (értsd: mi, állampolgárok) a teljes fenntartási költségüket, tagot lemondatni, pontosabban kizárni csak a tagok többségének van joga, valamint ők is döntenek arról, hogy kik legyenek az új tagok. Egyes esetekben ez komoly gondot okozhat, hiszen több testületben is az ötből két vagy három tag fog távozni.11
De ne szaladjunk ennyire előre. Hiába mondanak le ugyanis a tagok, a Bizottságot ez egyáltalán nem fogja érdekelni. Mint a Tanács decemberi határozatából kiderül, őket nem a személyek, hanem a hivatali pozíciójuk érdekli, pontosabban az, ahogy a parlament egyszer elfogadta, másszor meg visszavonta az összeférhetetlenségi szabályozást: „Magyarország 2022. november 1-jétől újra bevezette azt a lehetőséget (az általános tilalom alóli kivételként), hogy a politikai felsővezetők más, javadalmazással járó tisztséget is betölthessenek, többek között a közérdekű vagyonkezelő alapítványok vezetőtestületeiben” – közli a határozat, kiemelt hangsúllyal az „újra bevezette” fordulaton.12 Aminek a következtében „továbbra is súlyos kockázat áll fenn az uniós költségvetés tekintetében, amelyet a leginkább úgy lehet kezelni, ha megtiltjuk új jogi kötelezettségek vállalását bármely ilyen közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal és az általuk fenntartott bármely jogi személlyel, bármely közvetlen vagy közvetett irányítással végrehajtott program keretében”. Vagyis várjunk türelmesen, amíg a parlament (ismét) módosítja az összeférhetetlenségi klauzulákat, és a Bizottság ezt elegendőnek tekinti – miután a Navracsics miniszterrel folytatott tárgyalásokon közölték a minimumfeltételeket.
Egyszeriben engedékenyek lettek a tagok kinevezésének a határidejében is. Miközben soha nem indokolták meg, bár végig sejteni lehetett, miért kellenek örökös tagok a testületekbe – hacsak azt nem tartjuk magyarázatnak, amit a kormányfő a már idézett interjúban mondott: „hosszú távon, stabilan, kiszámíthatóan működhetnek majd, mert ez az alapítványi rendszer éppen ezt teszi lehetővé. Még a kormányok sem fogják tudni rángatni ezeket az egyetemeket. Sokkal szabadabbak lesznek, nagyobb lesz az autonómiájuk, és sokkal inkább a saját maguk urai lesznek, nemcsak szellemi, hanem anyagi értelemben is, mint korábban voltak.”13 Mindez pedig egy olyan parlamenti választás előtti évben hangzott el, amelynek eredményében akkor még egyáltalán nem lehettek biztosak, és a miniszterelnök szavai pontosan erre utalnak.
Ki mit rángat?
Ő csak tudta, miről beszél, hiszen az ő kormányai „rángattak” a legtöbbször és legnagyobb mértékben. És akkor még nem is állítjuk, hogy minden radikális változtatás destruktív lett volna. Az első Orbán-kormány alatti 2000. évi egyetemi összevonások például jó irányba tett lépések voltak, de 2010 után szinte minden változtatás az autonómia csökkentésére irányult. Kezdődött a szakminiszter felhatalmazásával, hogy a szenátusok által megszavazott sorrendtől eltérhessen a rektorok kinevezési folyamatában, folytatódott a gazdasági döntéseket felügyelő kancellári rendszer, majd az egyes kérdésekben vétójoggal bíró konzisztóriumok bevezetésével, amelyek mind a kormány által kinevezett személyeket ültettek az egyetemi vezetésbe, illetve fölébe. Mindeközben egyre gyakrabban adtak „tanácsot” a rektorválasztások előtt, hogy kik az oktatási kormányzat kedves jelöltjei, a szenátusok pedig egyre gyakrabban „hallgattak a jó szóra”, hiszen a finanszírozási ügyekben nem ártott baráti kapcsolatban lenni a kassza gazdájával. Az alapítványi rendszer ennek véget vethetett volna, de hogy miért nem tette, arra még visszatérünk.
Ezzel párhuzamosan a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) helyzete is megingott: a tagok kinevezési rendjét megváltoztatták, arra késztetve az európai minőségbiztosítási szervezetet, hogy a MAB tagságát felfüggessze. Miután újraírták a vonatkozó törvényhelyet, a MAB-ot visszafogadták, de függetlenségének erodálása háborítatlanul folyt tovább, például amikor a minisztérium magához vonta, hogy a szakalapítási kérelmeket első szinten ő szűrje meg, és csak aztán jussanak a MAB elé, vagy amikor a MAB feje fölött a „genderszakokat” gyakorlatilag betiltották. Mindez kevés volt ahhoz, hogy a MAB vagy legalább az elnöke maga dobja be a törülközőt, hiszen pár óvatos nyilatkozaton kívül más reakciójuk nem volt.14 Mert azt nem tarthatjuk a MAB reakciójának, hogy az egyik szakbizottsági tag, Pető Andrea professzor lemondott, jóllehet ez legalább elérte a sajtó ingerküszöbét.15 Azt pedig hosszú ideje mindenki rezignált belenyugvással fogadja, hogy a MAB saját kritériumait nem teljesítő és az összes döntési szintjén elutasított, alkalmatlan embereket neveznek ki egyetemi tanárrá a miniszternek biztosított jogkör segítségével.16
De nem látni az eredetileg érdekvédelmi célokkal megalakult Magyar Rektori Konferencia szerepét sem: a CEU vagy az SZFE ügyében sem mondhatni, hogy a sarkára állt volna, pedig saját tagjait érték méltánytalanságok. És ők se védték meg a szakalapítás kérdésében a MAB, illetve végső soron az egyetemek jogait. De sok mindent megérthetünk abból, hogy előző elnökük, a korábbi pécsi rektor Bódis József az MRK-ból egyenest a terület államtitkári székébe katapultált, mindjárt Palkovics miniszter alá, majd onnan egyeteme kuratóriumi elnöki hivatalába. Annyiban persze megvalósulni látszik az érdekvédelem, hogy az obsitos rektorok számára testületileg „a tudományos szakmai munkáról történő szükségszerű lemondás méltányos kompenzálását” tartják szükségesnek, ezért javasolják, hogy „a leköszönt rektorok részére az intézmények a rektori megbízatás időtartamával arányos és méltányos anyagi elismerést biztosítsanak”17. Ezek szerint aki azt hinné, hogy ezt a kárpótlást az ismeretlen, de köztudottan nem csekély összegű rektori pótlék valósítja meg, nyilván téved.
Ha ezt bevezetik, akkor felteszem, a dékánok szakszervezete is előállhat egy hasonló követeléssel, sőt az exakadémiai kutatóintézeti igazgatók is, hiszen rájuk mind ugyanezek a sajnálatos körülmények vonatkoznak. Talán erre gondolva változtattak az egyik (kekva-)egyetemen a dékáni pályázatok feltételein, és az eddig csak egyszer ismételhető kinevezést korlátlan számú megbízásra változtatták. De jó lesz a húszévi vezetői pótlék után újabb húsz évig kapni hasonló havi juttatást!
Csak az Erasmus?
Térjünk vissza a várható változásokhoz. Rendben, meghozzák a Bizottság által szorgalmazott összeférhetetlenségi szabályokat, lemondanak vagy másképpen menesztik az érintett tagokat a kuratóriumokból, a kuratóriumok új tagokat kooptálnak, új elnököket szavaznak meg – persze sejtjük, milyen körből válogatva. Akkor hátradőlhetünk?
Előbb nyissuk a kameránkat nagyobb látószögre. Amint már többször utaltunk rá, a kekvásítás a kincstári reklámmal szemben nem az egyetemek, hanem csak a kuratóriumok, vagyis az intézmények fenntartóinak a nagyobb autonómiáját biztosítja. A korábbi gyakorlattal szemben például, amikor a szenátus megalkotta a szervezeti és működési szabályzatot (szmsz), lényegében az egyetem alkotmányát, azt jóváhagyásra mindig be kellett nyújtania a fenntartó minisztériumnak, amely esetenként visszaküldhette, ha – adott törvényhelyre hivatkozva – elégedetlen volt valamelyik passzussal, de azt a szenátus fogalmazta újra és küldte ismét jóváhagyásra. Jelenleg a törvény lehetővé teszi, nemcsak hogy a fenntartó kuratórium megváltoztassa az szmsz-t, de akár azt is, hogy maga írja meg.18
A politikusokkal és egyéb politikailag elkötelezett, de a felsőoktatáshoz nagy többségükben közelebbről nem értő személyekkel telerakott kuratóriumok a jogalkotó szándéka szerint az egyetem általános működése fölött az eddiginél szorosabb felügyeletet, illetve a mindennapi életébe nagyobb beleszólási jogot biztosítanak. Ezen nem segít a rektorok jelenléte egyes testületetekben, sőt éppen az mutatja az újonnan megalkotott szervezettel kapcsolatos teljes koncepciótlanságot, hogy nem tudni, melyik egyetemen miért lehetett tag a rektor, máshol meg miért nem. Arról nem is szólva, hogy nem a mindenkori rektor a tag, hanem az épp most regnáló vezető. Ez például a közelmúltban nem kis port felvert rektorválasztási ügyben világosan mutatta a helyzet tarthatatlanságát, hiszen az egyik pályázó éppen aktív rektorként ül a kuratóriumban.19 Az ADF fent hivatkozott áttekintése bemutatja, hogy sehol nincsen határidő nélkül kinevezett testületi tag: aki neves tudós vagy gazdasági vezető részt vesz a testületben, határozott időre kap megbízást, a többiek pedig egy adott hivatal betöltőjeként lehetnek tagok, természetesen amíg a mandátumuk tart. Nem beszélve arról, hogy a szenátusoknak komoly szerepe van a tagok kiválasztásában.
Az alapítványi egyetem gondolata nem ördögtől való: lehet jól működtetni, amennyiben a fenntartó tiszteletben tartja az egyetem autonómiáját, az oktatási és kutatási szabadságot. Amikor a kormány azzal érvel, hogy a Bizottságnak nincsen joga beleszólni az egyetemek irányításának a kérdéseibe, attól tartok, téved. A kormány ezt állítja: „az Európai Bizottság kéréseinek jelentős része olyan, aminek közösségi jogi jogalapja egyáltalán nincsen, de Magyarország érdekeit nem sértették. Az Európai Bizottságnak kizárólag a közösségi jog alapján állva lenne szabad követeléseket megfogalmazni, de ezen réges-rég túl vagyunk.”20
Ezzel szemben Halmai Katalin tudósítása szerint „egyes magyarországi jogszabályok nem felelnek meg az Európai Unió Alapjogi Chartájába foglalt rendelkezéseknek, enélkül pedig az EB nem fizetheti ki a számlákat. Az uniós szabályok rögzítik, hogy minden tagállamnak hatékony mechanizmusokat kell bevezetnie annak biztosítására, hogy a közösségi pénzből finanszírozott programok végrehajtása során tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat, amelyeket a kötelező erejű Charta tartalmaz.” És hozzáteszi, ezek az alapvető jogok sérülnek a Bizottság megítélése szerint a felsőoktatásban is. „Magyarországon veszélyezteti a tudományos szabadságot, hogy bizonyos egyetemek szervezeti és működési hatásköreit egy kuratóriumra ruházták át. Ezeket a kurátorokat, akiknek túlnyomó többsége szorosan kötődik a jelenlegi kormányhoz és/vagy a kormánypárthoz, a kormány nevezi ki élethossziglan, és jelentős befolyással bírnak olyan kérdésekben, mint az oktatók kiválasztása, a tantervek meghatározása és a kutatási projektek. Ez befolyásolja az uniós programok végrehajtását, amennyiben az egyetemek a támogatás potenciális kedvezményezettjei.”21
Tehát nem csak az Erasmus és a Horizont programok finanszírozása a tét: az egyetemek szabadsága az, amiért helyettünk az EU-nak kell megküzdenie. Ne tartsuk csukva a szemünket, legalább az egyiket nyissuk ki, hogy lássuk, mi forog kockán. Mert, ahogy Rotterdami Erasmus mondta, vakok között a félszemű a király.
1 https://telex.hu/belfold/2023/02/08/budapesti-muszaki-egyetem-menza
2 https://www.elte.hu/content/tovabb-bovulhetnek-az-elte-koreai-kapcsolatai.t.27457
3 https://eduline.hu/felsooktatas/20230119_felsooktatasi_berek_nagy_kulonbsegek
4 https://hvg.hu/itthon/20230208_Epuletek_szazai_kerulhetnek_ingyen_az_egyhazak_tulajdonaba
5 https://erc.europa.eu/sites/default/files/2023-01/erc-2022-cog-results-all-domains.pdf
6 https://www.orulunkvincent.hu/unios-palyazati-eredmenyek-szokasosposzt/
8 „[A] baloldal egy internacionalista képződmény Magyarországon. Az egyetemek meg nemzeti intézmények, tehát a nemzeti szuverenitás, a nemzeti önismeret, öntudat, a nemzeti műveltség, a nemzeti kultúra letéteményesei az egyetemek. És mi nem is akarjuk, hogy ezek valami globalista, nemzeti karakterüket elvesztő intézményekké váljanak. Persze be kell illeszkedniük a nemzetközi térbe, ott kell versenyezni, de nekik magyar egyetemként kell majd versenyezniük. És értelemszerűen, amikor majd ezeket az alapítványokat felállítjuk, és felkérjük a kurátorokat, akkor olyan embereket fogunk oda majd fölkérni – ez Palkovics miniszter úrnak a tisztje –, akik rendelkeznek ezzel a nemzeti szemlélettel. És ezért én nem tudok jó szívvel javasolni senkit sem ilyen kuratóriumba, aki egyébként egy internacionalista, globalista szemléletű ember. Mert akkor az egyetemeket is ebbe az irányba vinnék el. Tehát nagyon helyes és jó, hogy éppen most, amikor nemzeti kormányunk van, pontosan most állítjuk hosszú távon is egy kiszámítható pályára az egyetemeinket, mert ezek így megmaradnak a nemzeti érdek és a nemzeti gondolat körében.”
A bővebb kontextust ld. itt: https://www.es.hu/cikk/2022-01-14/kenesei-istvan/egyetemek-doktorok-filozofusok.html
9 https://kormany.hu/hirek/lemondtak-egyetemi-kuratoriumi-poziciojukrol-a-miniszterek
10 https://adf2019.com/2023/02/09/a-magyar-egyetemek-fek-nelkuli-biciklije/
11 Darvas Béla jól megszerkesztett táblázata már több ponton elavult, pl. Gaál Zoltán halála, Lantos Csaba miniszteri előlépése vagy Palkovics győri elnöksége miatt: https://darvasbela.atlatszo.hu/wp-content/uploads/sites/10/2021/12/591abra.png
12 „A korrekciós intézkedéssel összhangban a 2022. évi XXIX. törvény olyan módosításokat vezetett be, amelyek a közbeszerzésre és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok hatályát kiterjesztették a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra is. A szabályozási keret azonban – a Bizottság többszöri kérése ellenére – még mindig nem akadályozza meg, hogy magas rangú tisztviselők, köztük az Országgyűlés és a magyar autonóm szervek politikai felsővezetői bekerüljenek a közérdekű vagyonkezelő alapítványok vezetőtestületeibe. Ezen túlmenően Magyarország 2022. november 1-jétől újra bevezette azt a lehetőséget (az általános tilalom alóli kivételként), hogy a politikai felsővezetők más, javadalmazással járó tisztséget is betölthessenek, többek között a közérdekű vagyonkezelő alapítványok vezetőtestületeiben. A Tanács úgy véli, hogy ezen okok miatt, amelyeket a Bizottság közleménye még részletesebben ismertet, a szabályozási keret gyengeségei az új jogalkotási fejleményekkel együtt súlyosbítják a korrekciós intézkedése által kezelni hivatott esetleges összeférhetetlenséget, és ezért nem tekinti azt alkalmasnak a Bizottság által eredetileg felvetett aggályok eloszlatására.”
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX%3A32022D2506
14 A folyamatot e hasábokon szorosan követtem, ld. https://www.es.hu/szerzo/30055/kenesei-istvan, különösen ettől a cikktől kezdve: https://www.es.hu/cikk/2011-11-20/kenesei-istvan/a-karavan-renduletlenul-halad-.html
https://hvg.hu/kultura/20211129_peto_andrea_csepe_valeria_magyar_akkreditacios_bizottsag
16 De a Pető Andrea lemondását kiváltó ok, nevezetesen Pósán László professzori kinevezése információim szerint nem úgy történt, ahogy leírja, vagyis a MAB-plénum nem változtatott a szabályokon, hanem a „szokásos módon”: a MAB elutasító döntése után a miniszter terjesztette föl a köztársasági elnöknek.
18 Ftv. 94. § (6) A magán felsőoktatási intézmény alapító okirata […] úgy is rendelkezhet, hogy a fenntartó fogadja el a felsőoktatási intézmény költségvetését, a számviteli rendelkezések alapján elkészített éves beszámolóját, szervezeti és működési szabályzatát, vagyongazdálkodási tervét, gazdálkodó szervezet alapítását, gazdálkodó szervezetben történő részesedés szerzését, valamint a fenntartó írja ki a rektori pályázatot.
20 https://kormany.hu/hirek/lemondtak-egyetemi-kuratoriumi-poziciojukrol-a-miniszterek
