A csőcselék uralma Magyarországon

Az uralkodó elit erkölcsi romlásának természetrajza a huszonegyedik században

PUBLICISZTIKA - LXVII. évfolyam, 5. szám, 2023. február 3.

Nehéz leírni a súlyos szavakat: emberöltővel a kommunista rendszer széthullása után először a magyar államot, majd növekvő mértékben a hazai társadalmat, mindenekelőtt az értelmiséget, a vállalkozók rétegét és a vidék kiszolgáltatott népességét, a határon belüli és kívüli magyar nemzet vaskos csoportjait lépésről lépésre foglyul ejtette, megrontotta, szétzüllesztette és a világ szégyenévé tette egy mindenre elszánt, gátlástalan, erőszakos, hazug és tolvaj uralkodó csoport. A nemzeti-keresztény jelszavak – isten, haza, család – hamis álarca mögött a csőcselékre oly nagyon jellemző módon érzéketlen embertelenség, szenvtelen kegyetlenség, vigyorgó műveletlenség és ordító faragatlanság, azaz teljes erkölcsi romlás mutatkozik. Ez a helyzet messze rosszabb, mint pusztán egy mély gazdasági-pénzügyi válság, vagy akár egy nagyobb társadalmi megrázkódtatás, pártok acsarkodása, öntelt értelmiségiek öncélú kultúrharca. Ha a nemzetvesztő és társadalomromboló oligarchia uralma valami csoda folytán a közeljövőben véget ér, és a gazdasági, társadalmi károkat okos politikával egy évtized alatt esetleg felszámoljuk, a mérhetetlen erkölcsi kár akkor is legalább egy évszázadra velünk marad, és akadályozza majd a magyar állam újjáépítését, a magyar társadalom meggyógyítását és a magyar nemzet becsületének helyreállítását.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
LXVII. évfolyam, 48. szám, 2023. december 1.
Élet és Irodalom 2024