A kulturális migráció két modelljéről

(Petőfi és Arany)

FEUILLETON - LXVII. évfolyam, 3. szám, 2023. január 20.

Petőfi dacos kívülállása nemcsak társadalmi, hanem nemzetiségi hátterű is volt. Vidéki, amolyan paraszt-polgár család leszármazottjaként és szlovák anyanyelvűként annak a kulturális és társadalmi közegnek egyetlen identitáseleme sem volt érvényes rá, ahová igyekezett. Értelemszerűen vagy hozzá kellett idomulnia ennek a világnak a játékszabályaihoz, vagy ki kellett sajátítania és a maga képére kellett formálnia azokat. Petőfi ez utóbbit választotta. Legszemléletesebb példát erre A magyar vagyok című 1847-es versében találjuk, amelyben dacosan önmagára érvényesíti a nemesi nemzet karakterológiáját, úgy, hogy eredendően és betű szerint annak egyetlen eleme sem igaz rá. Ezzel a gesztussal nem csupán kisajátította és demokratizálta a nemzethez tartozás narratíváit, hanem egyben el is szakította a genealogikus vérségi leszármazásra hivatkozó valóságreferenciáitól. Ugyanis a kisajátító gesztus és az irodalom nyelvének demokratizálása csak a nemesi genealogikus, tehát metonímiára építő azonosságtudat kulturális átkódolásával és egyben metaforikussá változtatásával együtt volt képes a radikális változtatásra. Innentől kezdve nem Petőfi beszélte a meghódítandó közeg nyelvét, hanem ez a közeg kényszerült megtanulni az új dialektust.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 7. szám, 2023. február 17.
LXVI. évfolyam, 8. szám, 2022. február 25.
LXV. évfolyam, 46. szám, 2021. november 19.
Élet és Irodalom 2023