Nemzet, állam

Háború van. A legócskább, zabráló célú, nacionalista háború, melynek révén egy pszichopata akar a tankönyvekbe kerülni. Ő maga nyilván Dicső Vlagyimirre gondolt Nagy Katalin mellé pozicionálva, de ahogy most áll a helyzet, I. Rontó Pálként tanulnak majd róla a nebulók. Pál mindent és mindenkit tönkrevágott, saját népét is beleértve, és hogy ezt az embert Oroszország máig nem söpörte le a trónról, azért a nemzetállam felelős.

Amint az ismert, a nemzetállamoknak köszönhető a modern kor összes háborúja, a permanens fegyverkezés, a hadseregek, az atomhatalmak, a vámok és az útlevél, egymás kölcsönös lenézése, a saját nemzet túlértékelése, a fenyegetettségre való hivatkozás agresszió esetén, a vallási fanatizmus megvédése az értelemtől, a revansizmus, valamint az emberiség közös céljainak állandó kudarca is.

A fentiekből látszik, kinek van szüksége rá.

A hatványozottan nemzetállamokban hazafiak adják a bázist, ezért nagy érték a hazaszeretet. Mivel nem arról szól, hogy az ember mennyi hasznot hajt a hazájának, hanem arról, hogy mennyire kötődik hozzá érzelmileg, a hazafisághoz nem kell tehetség vagy szorgalom. Ma már önfeláldozás sem, hiszen az országok nem gyarmatok többé, mint az ősidőkben (lásd pl. Petőfi Magyarországát), nem kell harcolni a felszabadulásért, külső hatalom sem ellenőriz, bántódás nem érhet senkit emiatt. Sokaknál így már nem érzelmi, hanem hasznosítási kérdés, mert a melldöngetős változata egyes nemzetállamokban jól eladható. Az érte járó díjat gondos ember nem hagyhatja veszni.

A nemzetállam uralásához két dolog szükségeltetik.

Az egyik: a nemzet ellenségeinek kijelölése, majd a néptudatba való belesulykolása. A forgatókönyv szerint az ellenség a hazát akarja anyagilag és/vagy morálisan tönkretenni, szörnyű helyzetbe hozva minden hazafit.

A másik: meg kell értetni a néppel, csak a kiválasztott képes ellenségeinkkel harcba szállni, megvédve mindent, ami szent nekünk. Az eredmény állandó siker. Kudarcnál persze hazudni kell, de az nem gond arrafelé senkinek. A nemzetállami ellentmondások fölött (például a hasznot innen kitalicskázó multik adócsökkentését illetően) elegánsan át kell siklani. A többi nemzet hanyatlását, erkölcstelen mivoltát, aberrált, torz kultúráját, esetleg nem is létezését állandóan hangoztatni kell.

A veszélytudat mindig követelmény. Ha a nép nem érzi azt, hogy bajban van a gonosz ellenség miatt, másképp gondolkodik. Nevetségesnek látná a kiválasztott hadakozását, inkább a más népekkel való jó kapcsolatra voksol, vizslatni kezdi, hogy nemzetének szövetségi rendszerekben lehetnek-e egyáltalán ellenségei, és még azt sem venné simán tudomásul, hogy a nemzet egyharmada hazaáruló. Nem győzni akarna, hanem megegyezni. Mindenkivel.

Tűrhetetlen (ellenzéki) hozzáállás, mely csak jól tervezett, nagyszabású média- plusz plakátviharral módosítható. A viharban minden módszer engedélyezett. Utána a rend majd helyreáll.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy a nemzetállam egyesek számára hasznos lehet, és ha a választók értő kezekbe adják, a kéz gazdája saját országában sokat tud ebből profitálni. Hatalom, pénz, tekintély, minden, ami kell az uralomhoz, akkor pedig már mindegy, mi történik a gazdasággal, működik-e az oktatási rendszer, mi van az egészségüggyel, hogy a jogállamról ne is beszéljünk. Mindez érdektelen. A lényeg annyi, győztünk megint. A nemzetállam fényesen ragyog.

És akkor megszavazzuk újból, ahogy Putyint is újból megszavazzák.

Nemde?