Szóló

Pár percig kabátban várom, amíg bemelegszik a kocsi. Teljesen üres az utca, ilyenkor már a nyestek se járnak. Benyomom a lemezt, a Vándoréveket, a legelejétől. Liszt mindig felébreszt, rajongtam érte, amíg zongoráztam. Árpád észre se vette, hogy eljöttem. Így a jó, horkoljon csak tovább. Nem érdekel, mit csinál, felőlem húzzon el örökre a francba, ahogy ígérte. Ahhoz a nőjéhez és ahhoz a gyerekéhez megy karácsonyozni, amelyikhez csak akar, kit izgat. Nekem ne romboljon, mint egy dedós, és főleg ne mondja, hogy ha nem engem ver szét, az nem bántás. Már nem tőle, csak magamtól félek.

Két éve már eszembe jutott Amszterdam, amikor megtaláltam azt a szép fényképet a kocsi régi iratai közé csúsztatva. Kíváncsi voltam rájuk, elképzeltem, hogy vissza kéne vinni nekik, de akkor még tanítottam, tehát betettem szépen a papírok közé, ahonnan előkerült, meg is feledkeztem róla. Most, hogy nincs hová elindulnom, megint eszembe jutott – és tényleg: más célom nem maradt az életben. Amikor nem töröltem ki azt a régi címet, tudtam, hogy egyszer még szükségem lehet rá.