Antall és 1956

Eörsi László az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legalaposabb ismerője, számos publikációja igazolja ezt. Lapjuk 2022. október 21-i számában Az ’56-os háryjánosok című publicisztikájában is indokoltan mutatta ki számos, jobbára a forradalom leverése után Nyugatra menekült személyről, hogy alaptalanul állította be magát fontos, akár vezető ’56-os szabadságharcosnak, hősnek, vagy csupán fölnagyította a drámai napokban betöltött szerepét. Nagyon sajnálom azonban, hogy ebben az írásában Eörsi átvette Révész Sándor Antallról írott – bevallottan szubjektív, „távol álló” –, 1995-ben megjelent könyve több vitatható, megalapozatlan állítását. Ráadásul olyan kontextusba, „társaságba” helyezte a fiatal Antall ’56-os magatartását, ami igaztalan és bántó a néhai miniszterelnökkel kapcsolatban. Még sajnálatosabb, hogy Vásárhelyi Mária a „vádak”-at bizonyítottan hitelesnek tartva Facebook-bejegyzésében megismételte azokat, azzal tetézve, „csalódás, hogy Antall valótlanságokat állított a múltjáról, ráadásul történészként tudhatta, hogy előbb-utóbb fény derül a hazugságokra”.

Antall közvetlen családtagjai (köztük a feleségem) után – a ma élők között – én ismertem őt a legjobban, Révésszel ellentétben valóban közelről. Középiskolai tanárom és osztályfőnököm volt, aki pályámat az érettségit követően is támogatta. Komoly szerepe volt abban, hogy segédmunkásból egyetemi hallgató lehettem. Baráti körébe, majd családjába fogadott, és végül megbízott az egyik legfontosabb tárca vezetésével.  Antall szigorú volt az emberek megítélésében, de önmagával szemben is. Távol állt tőle minden dicsekvés, önfényezés, pláne valótlanságokat állítani saját múltjáról. Nem férhet kétség ahhoz, hogy aki serdülőként, egy náciellenes, vezető kisgazda politikus, miniszter fiaként élte át a magyar demokráciáért folytatott, a közvetlen szovjet-orosz beavatkozás miatt elbukott küzdelmeket, az a Rákosi-korszakban hogyan érezte magát, s hogy egész életében minden diktatúra elkötelezett ellenfele lett. 1956 előtti gondolkodásáról és tevékenységéről ma élő tanúk mellett írott források is rendelkezésre állnak, a Tóth Eszter Zsófia által a Veritas – Magyar Napló kiadásában 2015-ben megjelent dokumentumkötet: Antall József útja a miniszterelnökségig (1932–1989). Csak ízelítőnek néhány bizonyíték az iratokból. Egyetemi jellemzése: „Rendkívül értelmes, igen művelt. Önállóan is tud gondolkozni, de sajnos ebben gyakran nincs köszönet. (...) gyakorlati munkájában a marxizmus nemigen látszik” (1954. január 18., Léderer Emma vezető kommunista történészprofesszor, 34. o.). Az ugyanabban az évben kelt további egyetemi, illetve levéltári minősítések (Székely György, Wellmann Imre és más levéltári vezetők) kiváló képességeit, műveltségét és szakmai ismereteit emelték ki (34–35. o.). Az Eötvös József Gimnázium pártcsoportja részéről Berzsák Béla és Bárányos Istvánné feljelentéséből: „Antall József 1956 szeptemberében Lengyelországba látogatott a gimnázium küldöttségével. Az út után a lengyel–magyar barátságot kívánta a szovjet–magyar barátság helyére állítani. Ezzel támogatta a »szalámipolitikát«, amellett a Szovjetuniótól való elszakadást és október 23-át készítették elő. Ezen kívül javasolta a lengyel nyelv bevezetését az orosz nyelv helyett. [A valóságban az orosz nyelv kötelező tanításának 1956. novemberi eltörlése után javasolta a lengyel nyelv tanítását, elsősorban az orosz nyelvet tanító tanárok foglalkoztatására, miközben saját osztálya rendkívüli tárgyként folytatta az orosz nyelv tanulását. – J. G.] Az ifjúság nevelése »osztályidegen« [Antall felmenői a Veszprém megyei Oroszi községben földet művelő gazdák voltak, apja köztisztviselőként a Gestapo letartóztatottja – J. G.] tanár kezébe került az iskolában. Antall volt az ifjúsági vezető tanár 1956-ban. Diákparlamentet hívott össze már az 1955/56 tanév végén, ő volt a lelke. 1956. október 21-én az egész iskola ifjúsága részére hadijátékot szervezett a Budai-hegyekben. Ez imperialista behatás szovjetellenes jelenségre vezetett. Szinte katonai kiképzésben részesítette az ifjúságot 1956. október 23-ra. Antall készítette elő és szervezte meg a diákok részvételét a tüntetésen. Ő a felelős a diákoknak a fegyveres harcban való részvételéért. Az ifjúságnak fegyveres csoportokba való szervezésével összetépte pedagógiai becsületét. (...) A megválasztott forradalmi bizottság elnökeként a kapitalista restaurációt szolgálta. Kijelentése szerint megóvta az ifjúságot a marxizmus–leninizmus mételyező hatásától. Antall akadályozta a vezetésével működő ellenforradalmi mag akadályozta a konszolidációt.” (Sic!) (36–37. o.).

Hamis vagy elferdített állításaival együtt a feljelentés rávilágít Antallnak az 1956-os forradalommal kapcsolatos gondolkodására. Hogy október 6-án a Batthyány-örökmécsesnél nem tartott beszédet? Ezt ma nem lehet bizonyítani, de cáfolni sem. Nem lehetett akkor és ott szervezett ünnepséget tartani. Feltételezhető, hogy diákjaival, talán néhány barátjával elment az örökmécseshez, és ott pár mondatban elmondta gondolatait Aradról és a mártír miniszterelnökről. (Batthyányt igen nagyra tartotta, miniszterelnöki dolgozószobájában ott volt az arcképe – talán megérezve saját jövőjét.) Nem alakította meg a Magyar Kereszténydemokrata Ifjúságot? Ezt se úgy képzeljük el, mint egy nyilvános nagygyűlést, egy teremben, a sajtó jelenlétével. Barátja, az ’56 után az NSZK-ba menekült O’sváth György, írásban és szóban gyakran emlegette, hogy egy kis körben kimondták egy ilyen szervezet létrehozását. Nem vezette a Független Kisgazdapárt Semmelweis utcai (egykori) székházának elfoglalását? Sosem mondta, hogy ez harcban történt volna. Nemzetőrtársaival bevonult az akkor (majd a forradom leverése után újra) a Szovjet–Magyar Baráti Társaság épületébe, majd biztosította, hogy az újjáalakult párt ott működni tudjon (Debreczeni József: A miniszterelnök, Osiris, Budapest, 1998, 28–29. o.). És talán a legfontosabb, nem ő írta a november 16-i tárgyalásokra készített kisgazdatervezet szövegét? Az 1988-as Históriában Glatz Ferenc által közölt dokumentum szerepel a Modell és valóság, Antall beszédeit és írásait tartalmazó kiadvány I. kötetében. Antall édesapja, Tildy Zoltán volt köztársasági elnök, Kovács Béla (aki a forradalom napjaiban és után Antallék lakásában élt) és mások, köztük a parasztpárti Bibó István és Farkas Ferenc, valamint a szociáldemokrata Fischer József a Ferenciek terei Antall-lakásban folyamatosan beszélgettek a teendőkről, november közepén pedig megvitatták, mit kellene javasolniuk az akkor tárgyalni késznek mutatkozó Kádárnak. Az ifjú Antall 24 évesen már nagy tárgyi tudású és kialakult világnézetű ember volt, részt vett a részben a lakásukon tartott megbeszéléseken. Azok alapján ki más önthette volna formába a Kisgazdapárt álláspontját? (Debreczeni: id. mű, 29. o.). Az abban foglalt történeti és alkotmányjogi fogalmazások visszaköszönnek Antall 1989/90-es megszólalásaiban és a kormányprogramban.

Az idősebb és az ifjabb Antall vitán felül a „népi demokrácia”, a Kádár-rend­szer ellensége, a többpártrendszer és a demokratikus berendezkedés híve volt. Erről nemcsak barátai és tanítványai, az egykori Toldy-diákok tanúskodnak, de a besúgók jelentései is, amelyeket elsőként Rainer M. János ismertetett a Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei című, az akkor még működő 1956-os Intézet 1998-ban megjelent kiadványában, majd Tóth Eszter Zsófia közölt belőlük az Antall József és az állambiztonság című, a Veritas – Magyar Napló kiadásában 2016-ban megjelent dokumentumgyűjteményben.

Átélt személyes meggyőződésem, hogy kapcsolat, folytonosság áll fönn az ország kívánatos államberendezkedésével kapcsolatos célok tekintetében 1945–47, 1956 és 1989–90 között. Ezt fejtettem ki 1956 és a rendszerváltozás. Ellenzékek találkozása címen a Kommentárban (2009/5., 103–115. o.), és ezt Antall személye is hitelesíti. Két, sajnos már nem élő, ’56-ért börtönviselt tanút is fölhozok emellett.

Vásárhelyi Miklós, Vásárhelyi Mária apja, szoros, mondhatni baráti viszonyban volt Antall-lal. Kiszabadulása után a népszerű Élet és Tudomány ismeretterjesztő hetilap történelem rovatának lett a szerkesztője. (Engem Antall ismertetett össze vele, és ebből született 1966-ban e lapban megjelent első tudományos publikációm Afrika gyarmati felosztásáról.) Tanúsíthatom, hogy a rendszerváltozást követően a miniszterelnök és az ellenzéki Szabad Demokraták parlamenti képviselője a legszívélyesebb viszonyban maradt, hiszen céljaik azonosak voltak.

Antall egyetemi kollégája volt Litván György, a neves történész, akit az ’56-os forradalomban és az azt követő szellemi ellenállásban vitt szerepéért 1959-ben (!) hatévi börtönre ítéltek, valamint felesége, Gál Éva. 1980-ban, a kandidátusi értekezésem megvédését követő baráti összejövetelen találkoztak újra az egykori történészhallgatók. A Litván házaspár önkritikusan beszélt arról, egyetemi éveikben hogyan gondolkodtak. Két nappal Antall halála után Litván György, a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja, az alábbi levelet küldte címemre:

Párizs, 1993. dec. 14.

Kedves Géza és Edit,
szeretném őszinte együttérzésemet kifejezni a családot ért súlyos veszteség miatt.

Mindig emlékezni fogok arra az első hosszabb beszélgetésre, amelyet éppen ott, a Ferenciek téri lakásban folytattunk Jóskával, Géza kandidátusi vitája után.

Ha az akkori egyetértés később sokat csorbult is, a személyes megbecsülés és az emberi vonzalom mindvégig – s úgy éreztem, kölcsönösen – csorbítatlan maradt közöttünk.

A régi barátsággal
Litván György

Vásárhelyi, Litván és Antall nem háryjánosok, hanem valódi ’56-os szabadságharcosok voltak. Így emlékezzünk rájuk a 66. évfordulón!