Reménytelen

VISSZHANG - LXVI. évfolyam, 46. szám, 2022. november 18.

Részt vettem egy, Budapest ellenzéki önkormányzati vezetőivel folytatott beszélgetésen. Szó esett a gazdasági megszorításokról, a hatáskörök elvonásáról, a jogszabályok statáriális módosításairól, továbbá lakáspolitikáról, közlekedésről és parkolásról, oktatásról és egészségügyről, játszóterekről és hidakról, közművekről és energiáról, beruházásokról, de felújítási és fenntartási kérdésekről is.

Sok érdekeset hallottam, ismert és ismeretlen adatokat, eseményeket és jelenségeket említettek, a városok fejlesztési lehetőségeit, közeli és távoli terveket elemeztek a polgármesterek.  A klímaváltozás, a forgalomcsökkentés szempontjai és más témák is felmerültek, melyek a várost élhetőbbé tehetik. Hangsúlyozták a saját felelősségüket a kerületek működésében, a lakosság bevonásának, az igények felmérésének fontosságát.

Az egyes szakterületekkel kapcsolatos tanulságok mellett egyetlen következtetést vontam le a hallottakból: amíg az Orbán-rezsim marad, itt nem lesz fejlődés, előrehaladás, még stagnálás sem. A mai vezetés titkolózása, hazudozásai, egyeztetésfóbiája, csak másokat terhelő válságkezelése, piacellenes felfogása lehetetlenné tesz minden észszerű lépést. Muszkavezető politikájuk nemzetközileg is elszigeteli hazánkat. A NER-birodalom központosítási hajlama, totális uralomvágya és voluntarizmusa, pénzéhsége és korrupciója, szociális érzéketlensége és múltidéző pazarlása mindent megfojt, ami előrevinné az országot, a településeket, javítaná a lakosság életkörülményeit. Szakértelem, elhivatottság, felelősségvállalás mit sem számít; amíg mindenről a főfőnök dönt, valamennyi területen csak folyamatos beszűkülés, térvesztés, hanyatlás várható.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 6. szám, 2023. február 10.
LXVII. évfolyam, 5. szám, 2023. február 3.
LXVII. évfolyam, 4. szám, 2023. január 27.
Élet és Irodalom 2024