Van-e a ceklában szálka?

KÖNYVKRITIKA - LXVI. évfolyam, 45. szám, 2022. november 11.

► Maczó Balázs: Séták a Szent István park körül. Újlipótváros modern épületei. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2022, 174 oldal, 3699 Ft

Először is a sétakönyv műfajáról. Bujnovszky Tamás számos dekoratív fényképe ellenére ez a kötet akkor hasznos és működőképes leginkább, ha sétálva, méghozzá a Pozsonyi utat, a Szent István parkot, a Tátra és az Alig utcát járva forgatja az olvasó, és megkísérel bejutni a házszámpontossággal meghatározott épületek belsejébe. (Én megtettem, köszönet a lakóknak, hogy betekintést nyerhettem a páratlan art deco lépcsőházak jellegzetes burkolatú előterébe, majd dekoratív csigalépcsős orsóterébe.) A kötet tehát több, mint ami, egy vizuális guide, de kevesebb is, mert a helyszínek bejárása ugyan nem nélkülözhetetlen, de szükséges velejárója, még ha a házakhoz tartozó történetek – miért tárgyalták a parlamentben a garzonok betiltását, miért helyezték házon belülre a korabeli kaputelefont stb. – olvasmányosabbá teszik is. A séta az irodalmat kedvelőknek ebben a városrészben amúgy is javallott, hiszen többek mellett Bächer Iván, Békés Pál, Kántor Péter, Parti Nagy Lajos, Darvasi László vagy Grecsó Krisztián lakhelyéről beszélünk. A már nem élők esetében emléktáblák sora jelzi mindezt, egy-egy ház falán kettő-három is, ami egyedülálló Budapesten.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVII. évfolyam, 38. szám, 2023. szeptember 22.
LXVII. évfolyam, 33. szám, 2023. augusztus 18.
Élet és Irodalom 2024