LEZÁRÁSOK ÉS MÁSOK

A hetvenes években Ferihegyen, ha „magas rangú személy” – akkoriban ez vol a megfogalmazás – indult vagy érkezett, tíz-tizenöt percre lezárták a gyorsforgalmi utat, de az autósok már akkor is háborogtak. Mit képzelnek ezek? A miniszterek nem számítottak magas rangúnak, egyetlen kiváltságuk az volt, hogy használhatták a kormányvárót. Később, 1990 után már külügyi tisztviselőként dolgoztam minden kormánynak, ilyen mértékű izolációs törekvést és biztonsági őrületet, ami most itt az élet része lett, egyiknél sem tapasztaltam. Négy külügyminiszter közeli munkatársa voltam, egyiküket sem védték testőrök. Jeszenszkyvel, most éppen ő jut eszembe, egyszer fél óráig beszélgettem a Ferenciek terén kora este egy élelmiszerbolt előtt, amikor éppen arra jártam. Nyugat-Európában ilyesmi, ami mostanában nálunk divatos, fel sem merülhet. II. Erzsébet városi utazásait egy biztonsági autó és néhány motoros rendőr kísérte, a finn miniszterelnök gépkocsijában egy testőr ült, és kész. Sok további konkrét példát említhetnék, de a Páratlan oldal ehhez kevés. Ilyesmi, amit manapság Budapesten gyakran látni, hogy a „kormánykonvojok” szinte egymást érik, komoly országban elképzelhetetlen lenne. Az meg, hogy utcákat zárnak le vagy lakókat igazoltatnak egy kisvárosban egy ünnepnapon (mondjuk így, bár nem mindenkinek az) csak azért, mert a kormányfő megjelenik, fel sem merülhet senkiben, ha pedig mégis felmerülne, azt eltanácsolnák a politikai életből.  És nálunk, csakugyan, ez miért lehetséges?