JÁTSZÓTÉR

Vasárnap játszótérre vittem az unokáimat. Ez máskor eseménytelen pihenés, ám most két szokatlan dolog is történt. Negyedórával utánunk megérkezett a játszótérre egy leszbikus pár. Húszévesforma lányok. Letelepedtek a fészekhintára. Hol egymáson feküdtek, hol egymás mellett, csókolva és cirógatva, ölelve egymást, persze mindent csak ruhán keresztül. Az ítélkezést átengedem másnak. Számomra az tűnt igazán érdekesnek, mennyire nem érdekli mindez a gyerekeket. Nem bámulták meg őket, nem kérdeztek róluk, nem tettek megjegyzést. Egyszerűen nem izgatta őket a két nő, nem foglalkoztak velük. Pár gyerek az enyéimen kívül is tartózkodott a téren. Náluk sem észleltem mást, mint közönyt, érdektelenséget: oda se pillantottak, játszottak tovább. Így számomra az eset tanulsága leginkább az, hogy nem kell félteni a gyerekeket – egy messzemenő pontig – a szerelem látványától, benne a többségitől eltérő, például leszbikus szerelmespártól. Mennyire műbalhé a gyerekek féltése, ha nem ellenük irányuló zaklatásról van szó! Freud szerint a szexualitás gyermekkorban téli álmát alussza.

Java középkorú roma asszony ült a padon, amikor odaértünk, és ott tartózkodott akkor is, amikor másfél óra múlva hazaindultunk. Folyamatosan beszélt. Először azt hittem, telefonál. Aztán kiderült, szó sincs róla. Hallani ilyesmit lehetett: Jó napot kívánok. Szeretném az állást betölteni. Jó napot, igen, az állás még üres, elsejétől foglalja el. Telefonon is, személyesen is megkérdezheti az ügyintéző hölgyet, azt fogja mondani, foglalja el az állást. Jó napot kívánok, szeretném az állást betölteni. És elölről, ismét az egész. Újra és újra. Ha eltekintünk az esetleges pszichózistól (melynek a létét vagy nemlétét amúgy sem tudom megítélni, szakember kell hozzá), legjobb barátom szavai jutnak eszembe. A rendszerváltás nem csak demokratikus, jogállami és alkotmányos forradalom volt. A rendszerváltás arról is szólt, hogy Döbrögi nagyon, de nagyon megverte Lúdas Matyit.