Rémálom Tökölön

KÖNYVKRITIKA - KÖVETÉSI TÁVOLSÁG - LXVI. évfolyam, 39. szám, 2022. szeptember 30.

► Hartay Csaba: Joe és Jen csodálatos utazása a gyilkolás terhe alatt. Scolar Kiadó, Budapest, 2022, 176 oldal, 2990 Ft

Hartay Csaba új kisregénye – nevezzük most így – ugyanis sok mindenre hasonlít, de álomra a legkevésbé, noha a fülszöveg is így vezeti fel a kötetet, sőt mi több az első szövegegységek után a szöveg is álomként igyekszik felvezetni és beállítani önmagát: annak a végtelen beszédhalmaznak a sorozatát, amelyen végigvezeti az olvasót. Ugyanis a regényben a tér- és időbeli véletlenszerűségeknek nincs belső logikája, struktúrája, a szereplők minduntalan feltett kérdéseikre – hol, mikor, ki és főleg: miért – egyáltalán nem kapnak válaszokat. De az olvasó sem. „Mi úgy szoktuk, hogy elalszunk, és általában máshol ébredünk fel, nem tudjuk, miért van ez, de legalább addig sem vagyunk a börtöncellánkba zárva.”

A két fiatalkorú gyilkos a tököli börtönben sínylődik, „megtöretett testüknek” (lelküknek) az álom nem „szép szabadító”, ahogy hamarosan kiderül. Bűneik miatt az álombeli road movie csakis pokoljárás lehet, bár számomra nem kézenfekvő, hogy miért ketten kell bejárniuk ezt az utat, közös látomásként, közös álomként.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 47. szám, 2022. november 25.
LXVI. évfolyam, 43. szám, 2022. október 28.
LXVI. évfolyam, 37. szám, 2022. szeptember 16.
Élet és Irodalom 2022