Ördögi problémák

Nagy érdeklődéssel kezdtem olvasni Csepeli György Vad problémák hínárjában című írását (ÉS, 2022/37.), mert a „vad probléma” mögött az angolul wicked problemként használt fogalmat sejtettem. Az olvasás közben azonban elbizonytalanodtam, és ezen az sem segített, hogy elolvastam az általa forrásként megjelölt Nem ergodikus és vad problémák a közpolitikában1 című cikket is. A vad probléma Csepeli-féle értelmezése ugyanis jelentősen eltér a mainstream interpretációtól. Emiatt kérdésessé válik a cikkben a politikai helyzetre levont következtetése is: „Vissza kell nyernünk a szuverenitásunkat, melynek birtokában rájöhetünk arra, hogy a vad problémák esetében ami fontos, az nem a válasz, hanem a kérdés maga.”

A vad problémák tíz sajátosságát az általa említett cikk – a fogalmat bevezető Rittel és Webber2 nyomán – így foglalja össze (rövidítve): „1. Nincs általános egyetértés abban, hogy mi a probléma. 2. A problémamegoldási folyamatnak nincs végső pontja. 3. A vad problémák megoldása nem igaz vagy hamis, csak jobb vagy rosszabb! 4. A megoldásnak nincs azonnali és egyértelmű tesztelési lehetősége. 5. Egyszeri próbálkozásra van lehetőség, mert minden lépés jelentős hatást gyakorol. 6. Nincs egy jól meghatározható, átfogó megoldáskészlet, amiből választhatnánk! 7. Minden vad probléma egyedi és különleges! 8. Minden vad probléma tekinthető más vad problémák hasonló tünetének. 9. A vad problémának oka sokféleképpen értelmezhető. 10. A vad problémák esetén a tervezőnek nincs joga a tévedésre.”

A felsorolt tulajdonságok alapján kitűnik, hogy a „vad” helyett talán kifejezőbb „ördögi” problémát említeni, mert ezek a problémák ördögi módon „ellenállnak” megoldási kísérleteinknek. De ennél bizonyára fontosabb, hogy Rittel és Webber szerint valamennyi (!) társadalmi probléma ördöginek tekinthető. Mivel az eredeti értelmezés szerint a jelen társadalmi-politikai problémái is ördögiek, a megoldások keresésénél érdemes figyelembe venni a felsorolt tulajdonságokat, és nem célszerű követni Csepeli javaslatát: „nem szabad várni, hanem kísérletezni, próba-szerencse alapon cselekedni kell, míg elő nem bukkan az adott helyzetben optimális megoldás” (vö. a lista 5. pontja).

Az ördögi problémák megoldására értelemszerűen nincsenek receptek, azonban két megközelítés segítséget jelenthet. A megoldásokat keresve először is tudatosítanunk kell, hogy a társadalom komplex rendszer. A sokfelé fellelhető meghatározásokat összegyúrva, röviden: nagyszámú, hierarchikus kapcsolatban álló, egymásra kölcsönösen, kulturális, társadalmi-gazdasági, politikai dimenziókban (nem lineáris) hatást kifejtő sokféle szereplővel, akik a történeti időbe és térbe, illetve más társadalmak alkotta környezetbe beágyazódva cselekszenek elméletileg és gyakorlatilag is megjósolhatatlan módon és eredménnyel. A komplex rendszerek további sajátossága, hogy az alkotórészeik tulajdonságain felül új, rendszerszintű sajátosságok (emergens jellemzők, mint pl. gazdasági válság, háborús konfliktusok) jelennek meg, azaz újszerű, az egyes elemekre jellemzőktől eltérő törvényszerűségek írják le.

A problémamegoldás másik nélkülözhetetlen összetevője a bevonás, másképpen, a problémában érintettek részvétele, vagy egyszerűbben a részvételiség. Érintettnek tekinthető minden egyén és szervezet, amely a megoldásában érdekelt és/vagy közre tud működni. A bevonás pedig azt jelenti, hogy az érintettek részt vesznek a probléma azonosításában, az okok hálózatának, valamint a lehetséges megoldások feltérképezésében, illetve végső soron a megoldásra tett kísérletben.

Mit jelent mindez a gyakorlat számára? Semmiképp a „próba-szerencse alapon” cselekvést. A rendszertudomány már többféle módszert kínál a komplex rendszerek vizsgálatára (például dinamikus rendszermodellezés), melyek segítenek a célba vett komplex probléma megértésében, a lehetséges megoldások előzetes elemzésében. A megoldandó problémát okozó tényezők hálózatának (komplex oksági diagram) feltérképezésére a grafikusan támogatott csoportos modellépítést egyre többen vetik be hazánkban is a problémamegoldásban részt vevők felkészítésére.3

Ugyancsak számos tanulmány látott napvilágot a komplex rendszerek megváltoztatásának módszereiről. Kiemelendő, hogy mivel a valós rendszerek közül sok „ellenáll” a változtatásnak, azaz alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, a változáshoz több lépésben, fokozatosan, lépésenként egyszerre több, különféle beavatkozás alkalmazása kecsegtet sikerrel. A beavatkozások megtervezéséhez elméleti háttérként szolgálhat Donella Meadows hierarchikus, a megváltoztathatóság és hatáserősség szerint növekvő, tizenkét szintből álló modellje.4 A legkönnyebben megváltoztatható, de legkisebb változást jelentő beavatkozási szint a rendszer egy-egy elszigetelt, számokkal jellemezhető része (például adók, szabványok, támogatások mértéke). A legnehezebben megvalósítható, de a rendszerben legnagyabb hatást kiváltó beavatkozások a gondolkodási keretek átértelmezési képességének javítását célozzák. A kutató szavaival: „Ez az a képességünk, hogy megőrizzük magunkat a paradigmák arénájában, hogy rugalmasak maradjunk, hogy felismerjük, hogy NINCS »igaz« paradigma, hogy mindegyik, beleértve azt is, amelyik a saját világképünket finoman formálja, egy hatalmas és csodálatos univerzum rendkívül korlátozott megértése, amely messze túlmutat az emberi felfogóképességen.”

Népegészségügyi szakemberként nem vállalkoznék arra, hogy tanácsot adjak egy olyan komplex társadalmi probléma megoldásával kapcsolatban, mint a politikai helyzet megváltoztatása. Szakterületemen a járványszerűen terjedő elhízást tekintik társadalmi beágyazottsága miatt komplex problémának. Több olyan, a gyermekek elhízásának visszaszorítását célzó és sikereket felmutató program is ismeretes, amelyek a rendszerszemlélet és a részvételiség fent említett pilléreire épültek.5 E tapasztalatok alapján azt mégis merem ajánlani, hogy a politikai helyzetben változást elérni kívánók válasszák a más szakterületen már kitaposott utat: az érintettekkel közösen feltárni a probléma mögötti oksági hálót, megpróbálni azonosítani, majd rangsorolni a beavatkozási lehetőségeket, közösen változtatásokat elérni először a könnyebben módosíthatóknál, majd fokozatosan eljutni egészen a gondolkodás, a magunkról és a világunkról alkotott kép megváltoztatásáig.

(A szerző népegészségügyi szakértő)

1 Kerekes, S. & Mátay, M. (2022) Nem ergodikus és vad problémák a közpolitikában! Szabad Piac, 3(1), 17–35.

2 Rittel, H. W., & Webber, M. M. (1973). Dilemmas in a general theory of planning. Policy sciences, 4(2), 155–169.

3 Király, G., Köves, A., Pataki, Gy., Kiss, G. (2014) Rendszermodellezés és részvétel: egy magyar kísérlet tanulságai. Szociológiai Szemle 24(2): 90–115.

4 Meadows, D. () Leverage Points: Places to Intervene in a System. https://donellameadows.org/archives/leverage-points-places-to-intervene-in-a-system/

5 Bolton, K. A., Whelan, J., Fraser, P., Bell, C., Allender, S., & Brown, A. D. (2022). The Public Health 12 framework: interpreting the 'Meadows 12 places to act in a system' for use in public health. Archives of public health = Archives belges de sante publique, 80(1), 72.