Írók a ketrecben

FEUILLETON - LXVI. évfolyam, 38. szám, 2022. szeptember 23.

Miről beszélünk, amikor elnőklapjásodásról beszélünk? (A szót Milbacher Róbert használja, Takáts József szíves szóbeli közlésére hivatkozva.) A Nők Lapja a legnagyobb hagyományokkal rendelkező családi magazin ma Magyarországon, amely valószínűleg a legszélesebb közönség számára tesz elérhetővé publicisztikákat, tárcanovellákat, néha irodalmi igényű meséket, ráadásul olvasásnépszerűsítő kampányokban is partner. Vagyis lehet, hogy nem az irodalom nőklapjásodott el, hanem például a Nők Lapja lett irodalmibb. Miközben a magyar sajtó sokszínűségének drámai csökkenésével, a kulturális sajtó elsorvadásával párhuzamosan egyéb női magazinok is átvettek olyan társadalmi és kulturális funkciókat, amelyek ezeken a fórumokon előtte elképzelhetetlenek voltak; persze ugyanezen okokból maguk az irodalmi szövegek is átvettek efféle funkciókat. Ha a közös dolgaink megbeszélésére nem lesz alkalmas a sajtó, akkor ezeket a témákat az irodalmi műveken keresztül tesszük szóvá.

Véleményem szerint a magazinok hatásánál validabb veszély a közösségi média nyelvhasználata és funkciói. Írunk-e még akkora verseket, amelyek nem férnek el egy megosztható képen? De az sem igaz, hogy ezt a kihívást ne lehetne az irodalom eszközei által megjeleníteni; lásd például Patricia Lockwood írásait. Az irodalom épp azért roppant hatékony és kitartó művészeti forma, mert története során a környező mentalitás- és médiatörténeti változásokra tudott hatékony válaszokat adni, miközben kivívta és sok szempontból igenis meg is őrizte autonómiáját.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
LXVI. évfolyam, 51–52. szám, 2022. december 22.
LXVI. évfolyam, 9. szám, 2022. március 4.
Élet és Irodalom 2024