Emese Hanna utolsó levele önmagához
PRÓZA - TÁRCATÁR - LXVI. évfolyam, 37. szám, 2022. szeptember 16.Felöltöztetett. Mindent rám adott, amit levett. Notóriusan, precízen. Mint mikor kislányként öltöztetett. Csak nem nézett rám. Azóta sem. Levegő lettem. Fojtogató. Levegő. Szén-monoxid. Szálló por. Neki is. Magamnak is.
A párnámba fojtottam az arcomat, fulladoztam, hogy ne sírjak, vagy ha igen, ne hallják meg, nem volt szabad sírni nálunk.
Éjszaka álomba ájultam, a visszafojtott és mégis eresztett sírásoktól és valami fel-feltörő, zaklatott lélekcsuklásoktól, a reszkető, remegő sóhajoktól, a torkomban lévő, biliárdgolyó nagyságú gombócoktól, a félelemtől, hogy meghallják, sírok. Hogy egyáltalán tudok még. Jön, nem akarom, nem lehet, jön, akarom, nem lehet, fojtom, jönni akar, eresztem, nem enged, élesztem, irányítani tudom, aztán mégsem. Aztán már nem ment. Csak belül ömlött, folyt, rombolt, örvénylett.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.
