Dérczy Péter halálakor

PUBLICISZTIKA - LXVI. évfolyam, 36. szám, 2022. szeptember 9.

(gyászfútta első) ha nem írom fel nyersben, vagyis nem ütöm
rögtön bele a gépbe, szétfut, föl se írnám,
ha nem kéne ezt szerda reggelre megírnom,
verset, szalad ki a számon váratlanul,
már a telefonban, mikor felhív Kovács Zoli, verset,
így fut vissza bennem a kályhához a prózaíró,
de holnapig verset hogyan, meg prózát is hogyan,
mikor az egész, ha múlik, a hogyanon múlik,
nem nekrológ, mondom, holott dehogynem, alkalmi
minden alkalom, szlalom a gyásznyelv panelerdejében,
gyors lerovat, az élő mindétiglen tartozik élőnek, holtnak,
emlékállítás, gyászfútta első flastrom a mulasztáson,
szóval felírnám-e ma rögtön, ha nem kéne megírnom,
hogy milyen fajsúlyos alakja és alakítója, volt az ezredvég és -elő
magyar irodalmának Dérczy Péter, aki nem épített szobrot magának,
ettől zsigerből idegenkedett, és nem épített szobrot másnak sem,
drámaiság volt benne, pátosz nem, nagy kritikus volt, van, mától
egyszercsak mást jelent a van, nem írnám le, ha ülnék és csak,
rágondolnék, hagynám szétfutni az idő itatóspapírján
a sok-sok keveset, lékek és emlékek, zárkózott, derűkeserű arcán
a sárm, a jellegzetes, könnyen elfeketedő félmosoly,
az erős figyelme, ahogy ott voltvan, hol közelebb, hol távolabb,
de látótávolságra, sarokkő, hogy a nemszobornál maradjak,
sose szerkesztette könyvemet, nem olvasta elő, de mégis ő
csinált belőlem prózaírót a régi Magyar Napló idején,
a múlt század kilencvenes éveinek elején, négy-öt flekk
faltól falig, s tárcának hívom, írásgyakorlat élesben, se dobok,
se trombiták kéthetente, vittem át neki a főszerkesztői szobába, 
Bajza utca, Írószövetség, míg ki nem lettünk onnan tessékelve,
nagyon lehetett hagyatkozni a véleményére, arra, amit
mondott és arra, amit nem, a fikarcolataimból nélküle nem lettek
volna novellák és viszont, mikor már ott volt, itt volt a lapnál,
ÉS szöveghegyeket mozgatott meg a tizennégy év alatt,
nagyon tudott, taníthatatlan képesség, írást rendelni,
mindenféle teatralitás nélkül, kedvesen, pengeszívósan,
és ha valamit kedvére valónak talált, képes volt úgy érezni,
hogy helyette írták, nem pedig elírták előle, de tudta azt is,
ami legalább ennyire fontos, hogy mi a nonsalansz, nem henyeség,
de belátás, hogy ha nem, hát nem, van egy pont, ahol el kell engedni,
és ugyan roppantul hiányozni fog az el nem készült írás, pláne
remekmű a magyar irodalom korpuszából, de tragédia, azért
nem történik, minden megvan, hogy úgy mondjuk, előttünk,
mindenki előtt mindig mindent megírtak bizonyos fokig,
viszont ez a bizonyos fok, ezért érdemes közelről nézni,
távolra kilátni, át e napsütötte palimpszeszten, következésképp
a ráfordítható munka/kegyelem egyenes és/vagy fordított arányában
Dérczynek a lehető legjobban megírta, aki adott magára,
talán el tudtam neki mondani, mit is jelentett nekem, holott nem,
hiába vigasztalom magam, amikor immár múlt idő lett,
egy alapember, legfontosabb Pétereim egyike.

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 37. szám, 2022. szeptember 16.
LXV. évfolyam, 51–52. szám, 2021. december 22.
LXIV. évfolyam, 50. szám, 2020. december 11.
Élet és Irodalom 2022