Mostanában?

Gadó Gábor elindult, hogy megkeresse az ellenzéket, és nem találta (Hol az ellenzék mostanában?, ÉS, 2022/33., aug. 19.). Azért kereste, mert tanácsokat szánt neki. Néhány bevált trükköt, egytől tizenötig. Falra hányt borsó. Mert Magyarországon rengetegen vagyunk ellenzékiek, de egyetlen ellenzéki párt sincs. Kivétel nélkül parlamenti demokráciát játszanak, és ezzel legitimálják „a rendszert”. Akik az orbáni–szájeri Alaptörvényre letették az esküt 2011-ben, ’14-ben, ’18-ban és idén áprilisban, azokat sok mindennek tarthatjuk, csak éppen ellenzéki pártnak nem. Én például kollaboránsoknak tartom őket. Irtózom attól a gondolattól, hogy választást nyerhetnek. Nem mintha nem kormányoztak volna és nem kormányoznának ezerszer jobban, mint a mostani gonosz parasztok, hanem azért, mert gyávák és hiteltelenek.

Sajnos, a Gadó Gábor által megszólított (virtuális) ellenzéktől még azt sem várhatjuk el, hogy észrevegye, Orbánéknak amúgy éppen leketyegett: padlón a komplett gazdaság, szárnyal az infláció. Romokban a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, az egészségügy és az oktatásügy. A hülye népies nacionalisták szétzilálták a tudományt és a művészetet. A világ 12 éve ámulva nézi Orbán szúnyog csipkelődését az EU elefánttal, és most, amikor az elefánt elbőgte magát, kezdik értéktelenségén kezelni a vicsorgó szúnyogot. Negatív az ország hitelminősítése, értéktelenedik a forint. Április óta harminc százalékkal drágult az élelmiszer, és több mint százzal az energia. Amennyire nem volt erkölcsi válság az őszödi beszéd, annyira az az Orbán család gátlástalan uralkodása.

Egyetlen dolog mentheti meg Orbánt és rendszerét: ha ő kapja kézhez a „nekünk járó” uniós pénzeket. Egy a száz ellen, hogy meg fogja kapni, nem kis részben azért, mert a Gadó által megszólított „ellenzék” ezt a nyilvánvaló igazságot sem képes „feldolgozni”. Ez nem a duma, hanem a cselekvés órája kellene legyen! Nem kormány-, hanem miniszterelnök-váltásra van lehetőség és szükség. Világossá kellene tenni, hogy immár Orbán (nem éppen becses) személye az ország túlélésének akadálya. Ha nem Orbán költené el az életmentő segélyt, hanem például Navracsics, akkor volna remény egy harmadosztályú konszolidációra. Ezt cselekvésre fordítva „parlamentárisan” – ha már szégyenszemre benn vannak a Házban – úgy lehet elintézni, hogy „az ellenzék” konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújt be Navracsics Tibort jelölve új miniszterelnöknek. Ennél többről álmodni sem érdemes!