Alapkérdés részletezve

VISSZHANG - LXVI. évfolyam, 33. szám, 2022. augusztus 19.

A szerző azon felvetését, miszerint „a JELEK a harmadik világháború kezdetére utalnak”, költőinek vélem. Történelmi visszapillantása, a háborúk elemzése felszínességgel magyarázható, amelyet befolyásol a megjelenés szűkös terjedelmi követelménye (Bodansky György: Egy alapkérdés, ÉS, 2022/32., augusztus 12.).

A szerző értelmezésében a Szovjetunió (Oroszország) a Nagy Honvédő Háború máig ható legendájára hivatkozva az egész világot fenyegeti nemzetközi színtéren. Vissza 1945-től 2022-ig, amennyiben az alapkérdésről van szó. H. Truman (Harry S. Truman, az Amerikai Egyesült Államok 34. alelnöke és 33. elnöke) 1947. március 12-én a Washingtoni Kongresszushoz intézett beszédében fogalmazta meg a később róla elnevezett doktrínát, mely szerint az Egyesült Államoknak kötelessége közbeavatkozni azokban az államokban, ahol a kommunizmus teret hódít. Sorrendben és politikában nem ő volt az első. Churchill híres fultoni beszéde után nemcsak a közösen ellenőrzött Ausztria és Németország területén kezdődött versenyfutás az egykori szövetségesek között, de hasonló volt a helyzet a polgárháborús Görögországban is, ahol a Görög Kommunista Párt fegyverrel próbált felülkerekedni a monarchistákon. Truman amerikai elnök kész volt támogatni a görög monarchistákat, ehhez azonban meg kellett nyernie az őt hatalomba juttató republikánusokat is. A politikus 1947. március 12-i kongresszusi beszédével végül pártját és az Egyesült Államok közvéleményét is sikeresen maga mögé állította. Truman elnök 400 millió dollárt kért a Kongresszustól ahhoz, hogy Görögország és Törökország számára megfelelő gazdasági és katonai segítséget nyújthasson. A későbbiekben Truman-doktrínaként elhíresült elv szerint az Egyesült Államoknak kötelessége támogatni azokat a nemzeteket, melyek szeretnék megőrizni önrendelkezésüket a kommunizmussal szemben. Ezt követte az 1947. június 5-én meghirdetett George C. Marshall amerikai külügyminiszter róla elnevezett gazdasági programja. A Marshall-tervnek kettős szerepe volt: egyfelől gazdasági, másfelől politikai, az elnöki politikának megfelelően.

Az 1947. március 12-i elnöki beszéd sikeres volt, a Kongresszus megszavazta a 400 millió dolláros támogatást a két „veszélyeztetett” állam számára, a beavatkozás pedig elérte célját: a görög polgárháború 1949-ben a kommunisták kudarcával zárult, az ötvenes években pedig Törökország és Görögország a NATO tagjává vált. A hidegháború, a szerző szerint proxy háború beindult. A Truman-doktrína velünk maradt.

Európa békét akart, és 77 éven keresztül a békét hirdette. A szerző megfeledkezett a jugoszláviai háborúról, mely megteremtette a mai politikai/gazdasági/ fegyverkezési helyzetet, a NATO „új” szerepét. A szerző azt állítja, nem tört ki nyílt nemzetközi konfliktus. Valóban. A NATO a békeéveket nem véve figyelembe csak tovább erősítette a „biztonság” érzését tagjai számának növelésével, támogatta mindazon országok „önrendelkezését”, melyek a már nem létező Szovjetunióval, de valóban nagyhatalmat jelentő Oroszországgal szomszédosak. Korábbi doktrínák élednek újra, ahol a szerző költői túlzással elkerülhetetlennek vél egy újabb világfelosztást, Jaltát. Vallja, hogy minden államnak döntenie kell, melyik táborhoz csatlakozzon. Remélhetőleg ez a „doktrína”, mely a közelgő félidős USA-beli választásokat fenyegeti, az ismétlődő és ismert nagyhatalmi törekvésekkel elkerülhető lesz.

Az említett USA „pudvás” alfelére jelen írásom nem tér ki, erre az ún. Monroe-doktrína ad magyarázatot. A Monroe-elv érveket szolgáltatott és szolgáltat az Egyesült Államok számára minden politikai/katonai döntéshez, mely szerint: „Tartozunk annyival (…) az Egyesült Államok és ezen hatalmak [ti. az európai nagyhatalmak] között fennálló szívélyes viszony miatt, hogy kinyilvánítsuk: a rendszerük kiterjesztésére irányuló bármilyen kísérlet a nyugati félgömbön veszélyt jelent békénkre és biztonságunkra nézve. Az európai hatalmak már létező gyarmatainak ügyeibe eddig sem avatkoztunk bele, és ezután sem szándékozunk”(Monroe elnök 1823. december 2-i kongresszusi üzenetéből).

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 35. szám, 2022. szeptember 2.
LXII. évfolyam, 41. szám, 2018. október 12.
LVI. évfolyam, 14. szám, 2012. április 6.
Élet és Irodalom 2022