Háborús okok

VISSZHANG - LXVI. évfolyam, 33. szám, 2022. augusztus 19.

Az ÉS legutóbbi számában örömmel olvastam Bodansky György Egy alapkérdés című írását. Ehhez az íráshoz szeretnék két megjegyzést fűzni.

A berlini kongresszus (1878) az európai nagyhatalmak, Németország, Ausztria-Magyarország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Olaszország és Oroszország, valamint az Oszmán Birodalom képviselőinek találkozója volt, melynek során véget ért a balkáni válság, és új békét hozott. A berlini tárgyalások végül csak abból a szempontból értek célt, hogy sikerült megállítani a Balkánon az orosz előretörést, ám utóbb ez az eredmény is komoly árat követelt. A berlini kongresszus eredményei egyik részt vevő felet sem elégítették ki. Bár Oroszország elérte, amit háború nélkül lehetett, a berlini szerződést vereségként értékelték, a délkelet-európai rendről alkotott elképzeléseiket nem valósították meg, és megtagadták tőlük a Földközi-tengerhez való közvetlen hozzáférést, amire vágytak. Ausztria és Oroszország rivalizálása a Balkánon elmélyült, és az első világháború kitöréséig állandósult az európai politikában. A berlini szerződés olyan kompromisszum volt, amely megfelelt a nagy európai hatalmak érdekeinek. Ez látszólag helyreállította az erőegyensúlyt a Balkánon. A balkáni népek erősödő nacionalizmusa és a nagyhatalmak erősödő imperializmusa miatt a kongresszusnak nem sikerült véglegesen rendezni az alapvető konfliktusokat. Sok feszültség csak a kongresszus után került előtérbe.

A válságot követően Oroszország megneheztelt a kongresszuson támogatást nem nyújtó Németországra, az ezt követő időszakban a német–orosz kapcsolatok is megromlottak, így a hármas szövetség megszűnt. Bismarck ügyes szövetségi politikával akarta megakadályozni Oroszország és Franciaország/Nagy-Britannia közeledését. Az oroszok számára a kivezető utat a franciákkal való kapcsolat jelenthette. Így jött létre 1891. augusztus 27-én egy konzultatív paktum a két ország között, és 1892. augusztus 17-én katonai egyezményt írtak alá, majd a szövetség az egyezmények ratifikálása után, 1893 végén,1894 elején elkezdett működni.

Az első világháború kitörésének fő oka az „antant előfutára”, a francia–orosz szövetség volt. A hármas szövetség tagjai egymás megvédésére kötelezték el magukat. Ha az egyik országot támadás éri, a többi a segítségére siet. Ezzel szemben a francia–orosz szövetség tagjai arra tettek esküt, hogy ha az egyik tag háborúba vonul és megtámad egy országot, akkor a másik automatikusan csatlakozik a támadó hadjárathoz. Franciaország Németországgal szemben a revans politikáját képviselte a külpolitikájában. Oroszország pedig a berlini kongresszus miatt érzett ellenszenvet a Monarchia iránt, ezért a két állam katonai szövetsége is arra irányult, hogy a Németország- és Monarchia-ellenes fellépést biztosítsa. Tulajdonképpen az első világháború ekkor, 1892-ben kezdődött el.

Az első világháború kitörését két állam „közreműködésének” tudhatjuk be. Franciaországnak és Oroszországnak.  A második világháború kitöréséhez a német–orosz szerződés adta a keretet.

Most (esetleg) Putyin révén Oroszország egy újabb világháború kitörésében vállal vezető szerepet?

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 37. szám, 2022. szeptember 16.
LXVI. évfolyam, 26. szám, 2022. július 1.
LXVI. évfolyam, 14. szám, 2022. április 8.
Élet és Irodalom 2022