Obszcén

PÁRATLAN OLDAL - LXVI. évfolyam, 32. szám, 2022. augusztus 12.

Magyar felmenőkkel rendelkező amerikai tizenévesek táboroznak a New York állambeli Sík Sándor Cserkészparkban. 117 holdnyi területen „lombos erdők, rétek és csalitok formálják cserkésztáborunk környezetét”, olvasom a honlapjukon.

Itt van a Külföldi Magyar Cserkészszövetség „szellemi és nevelési központja” is. Vezetője, Lendvai-Lintner Imre interjút adott a clevelandi Bocskai Rádiónak. Elmondta, hogy jellemnevelés és magyarságmegőrzés folyik a táborban. Éppen új orvosi épületet, gyengélkedőt avatnak, és elkészült az impozáns, 440 négyzetméteres Hontalan Sasok Háza is.

Az orvosi szoba berendezését egy megszűnt kórháztól kapták. Elújságolja, hogy szülőszékük is van, majd hozzáteszi, hogy eddig sem használták, és ezután sem áll szándékukban használni, de azért jó, hogy van.

A szülőszék említése furcsa. Tudom, hogy viccnek szánta, de annak egy kicsit obszcén. Az interjúban megszólal B. Nagy Péter, az Orbán-kormány közösségi diplomatája is. Szerinte büszkék lehetünk arra, hogy a magyar állam hozzájárult az építkezés költségeihez.

Én ezt találom igazán obszcénnak.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
Élet és Irodalom 2024