Széparcú Margit

Miklós tizennégy évvel ezelőtt örökölte meg a jó nevű belvárosi, Duna-parti kávézót. Mindenki, aki ismeri, mázlistának tartja őt ezért, egy igazi vagyont ér, és akkor még nem is beszéltünk a vendégkörről, amely bőséges és biztonságos bevételi forrás. Még akkor is, ha tudvalevő a környékben élőkről, hogy nagy részük tisztességes és elegáns nagypolgári családból való, nem sajátjuk a felesleges költekezés és dorbézolás. Viszont szeretik és megbecsülik a minőséget. Az illatos délelőtti kávé és egy friss, ízletes Eszterházy-szelet azért bármikor belefér. Hetente egyszer-kétszer egy könnyű ebéd, panini salátával, esetleg lazacos szendvics, délutánonként egy-egy konyak vagy martini. Plusz hétvégén a rendezvények.

Miklósnak a gazdag örökség csak átok. Nem szereti az üzletet, utálja az alkalmazottakat és unja a munkát. Igazából nem is dolgozik, csak reggeltől estig benn ücsörög a bárpultnál vagy az irodában, hogy szemmel tartsa a pincéreket. Négyéves kora óta híres basszusgitáros szeretne lenni, de a szülei nem vették komolyan. Kereskedelmi szakközépbe íratták, a megkérdezése nélkül döntöttek a sorsa felől már akkor, ő pedig nem ellenkezett. A pénz nagy úr, nem sikerült neki ellenállnom, mondta Miklós egyszer a fiának, amikor az rákérdezett, hogy az apja miért nem tanult meg rendesen gitározni. Miklós egy amatőr zenekarban basszusozik nyolc éve. Children of Rock. Kedvenc száma a Born to be wild, ezt nagyon szereti játszani. Ez megy neki a legjobban. Lemondóan nézi, ahogy a nő a poharakat törölgeti.