LOVON, HELIKOPTEREN

PÁRATLAN OLDAL - LXVI. évfolyam, 28. szám, 2022. július 15.

„Ma Szilvásváradon, az Állami Ménesgazdaságban jártam, ahol a Honvéd Huszárság újraalapításának második évfordulója alkalmából rendezett bemutatón vettem részt. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a Honvéd Huszárság továbbra is fejlődjön. Célom, hogy minél több magyar huszár legyen magyar, szilvásváradi lipicai lovon! Hajrá, magyar huszárok!” – tájékoztatta a magyar embereket Szalay-Bobrovniczky Kristóf, kaszinótulajdonos, milliárdos, mellékállásban honvédelmi miniszter.

Újságírók próbálták megtudni a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy mégis mi indokolta a helikopter bevetését, de nem kaptak választ. Egyszerű számítások szerint helikopteren utazva 320 kilométeres útért hozzávetőleg 600-700 ezer forintot kellene fizetni. Ennek alapja, hogy az egyik légi szállító vállalkozás a 30 kilométeres Ferihegy–Mogyoród útvonal megtételét 60 ezer forint szállítási díjért teljesíti.”

Ők a mi választott országvezetőink. De volt már ilyen. 1944-ben behívták a nagybátyámat katonának a huszárokhoz, s nagy gyorsasággal – társaival együtt – kivitték a szovjet–magyar frontra. Így – időn túl születve – már soha nem ismerhettem meg a szovjet tankok ellen lovagoló, „hősi halált halt” nagybátyámat.

Legyenek örökre átkozottak az ilyen „országvezetők”!

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 22. szám, 2021. június 4.
LXIV. évfolyam, 9. szám, 2020. február 28.
Élet és Irodalom 2024