Fontos a feminista jelző

VISSZHANG - LXVI. évfolyam, 28. szám, 2022. július 15.

Tanácstalanul állok Palánkai professzor dolgozata előtt, mintha kiesett volna neki a Közgázon eltöltött fél évszázad (Eljött-e az ideje a szocializmusnak? ÉS, 2022/26., júl. 1.). Voltaképpen jót is lehetne nevetni a szerző ilyesfajta kitételein, hogy az „elidegenedés az ún. alfahímek által uralt félállati közösségekből való kiszabadulás volt”, ha nem tudnánk, a baloldali gondolkodás az elidegenedés máig ható szörnyű következményei miatt indult. Vagy miféle kritikája az a szocializmusnak, hogy „a nagyobb teljesítmény elismerése sokkal inkább szolgálja a társadalmi igazságosságot, mint a mechanikus egalitarianizmus”? Soha senki nem helyezte a mechanikus egalitarianizmust a teljesítmény elé. De ha már itt tartunk, a teljesítményt a megvalósult szocializmusban is elismerték, hogy ezzel minél több termelésre ösztönözzenek, viszont ott, ahol mindenki annyit fogyaszt, amennyit akar, semmi értelme ennek a fajta ösztönzésnek. Ugyanakkor a társadalom nagyobb szeletének (gyermekek, öregek, betegek, nők) ma sem a teljesítmény elismerése a létalapja, és akkor még nem is beszéltünk a Mészárosokról, akik jól példázzák a kapitalizmus „teljesítmény szerinti” elosztáselveit. Palánkai Tibor – ahogy bevallja – nem ismer olyan szerves folyamatokat, amelyek a szocializmus felé mutatnak. A piacot és a magántulajdont említi. Ezek szerint a világ legnépesebb országának gazdasága szemlélődéseinek nem terepe, ahogyan a dél-amerikai feszültségek sem. Hát akkor nézzük a világ legfejlettebb államát, ahol az egyik legnépszerűbb politikus (Sanders) mutatott rá, hogy a jelenlegi fogyasztási struktúrában egyre nő azoknak a szolgáltatásoknak és termékeknek az aránya, amelyeket ki kell venni a piaci automatizmus alól, mert nem lehet az, hogy egyik ember egészsége többet érjen, mint a másiké, illetve, ha nagyon meg van szorulva a beteg, akkor többet lehessen kérni tőle. De gyakran hoznak példát az oktatásból is, ahol a piac társadalmi mobilitást korlátozó hatása hosszú távon deformációhoz vezet. Ugyancsak az USA-ból indult ki, de ma már nemzetközi mozgalom az, amely a bankok magántulajdonát akarja korlátozni, mert azok pénzteremtő képessége megállíthatatlan pénzügyi válságokhoz vezet. PT ex cathedra kijelentésre szánja el magát, mely szerint: „A huszadik század történelme drámaian bizonyította, hogy a piacot és a magántulajdont tagadó szocializmusfelfogások és -kísérletek látványos kudarcot vallottak.” Igazából nem tudom, mire gondol, mert én, aki a huszadik században és szocializmusban éltem, kevés fizetéssel is igen jól éreztem magam (szerintem Palánkai is), és mintha olyanra is emlékeznék, amit piacnak hívtak. Őszerinte a rendszerváltáskor a tulajdonforma megválasztása racionális gazdasági és társadalmi hatékonysági megfontolások függvényévé vált. Én pedig úgy emlékszem, hogy vgmk-kal, spontán privatizációval, csókosoknak juttatott E-hitellel, dolgozói részvénnyel és kivásárlással mindenki annyit nyúlt le az állami tulajdonból, amennyit csak tudott, de lehet, hogy ez is racionalitásnak számít. PT megvédi a kapitalistákat azzal, hogy szerinte a profit legális (mintha a társadalom felépítményét képező jogrendet nem az uralkodó osztály határozná meg), sőt, még megérdemeltnek is tartja. És ezzel az erkölcsi minősítéssel már búcsút is inthetünk a közgazdaságtannak, a továbbiakban egy deklarációt olvashatunk.  A „milliók előtt gyűlöltté vált” szocializmus fogalmát Palánkai indokolatlannak találja „a történelem lomtárából előrángatni”, de azért felszólít, hogy gondolkodjunk a szocializmus új formáiról. Hangsúlyozza a korrupció elleni fellépés szükségességet (minő új gondolat), és különösen fontosnak tartja a „feminista” jelzőt. Na, akkor megnyugodtunk. Köszönjük.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 3. szám, 2024. január 19.
LXVII. évfolyam, 44. szám, 2023. november 3.
LXVII. évfolyam, 36. szám, 2023. szeptember 8.
Élet és Irodalom 2024