ÖRÖM

A postással – aki a hét két napján kedvenc hetilapjaimat is hozza – olykor-olykor beszédbe elegyedünk. Májusban megtudtam tőle, hogy lánya két tannyelvű gimnáziumban érettségizik, melyik egyetemre jelentkezett; hírt kaptam a fejleményekről (mi volt nehéz, mi könnyű a közép- és emelt szintű vizsgákon). A napokban, miután átadott egy levelet, megkérdezte: „Dicsekedhetek?” S már mobilján mutatta is gyermeke érettségi bizonyítványát: csupa jeles.

Csillogó szemmel köszönte gratulációmat, majd megjegyezte: „Nehéz lesz bejutni még így is, de első évben vállaljuk a tandíjat, valahogy megoldjuk.”

Milyen kár, hogy ebből az örömből a kormánytagok semmit sem értenek.