Háború és kőkorszak

Oroszország Ukrajna elleni tá­ma­dása a történelem meghatározó pillanata, aminek következményei egyelőre beláthatatlanok. Amikor a háború valósága berobbant a képernyőinkre, érthetetlennek és irracionálisnak tűntek az em­bertelen pusztításról, az általunk is oly jól ismert szerény panelházak barbár lerombolásáról és az embertelen mészárlásokról készült képek. Ez nem csak a versengő politikai rendszerek, a különböző alapértékek és különböző ideo­lógiák összecsapása. Ez a konfliktus egyben intellektuális és spirituális konfrontáció is két világkép között, két ellentétes felfogás harca arról, mi a helyes és mi a helytelen, mi a tisztességes és mi nem az. Végső soron, ami Ukrajnában történik, mélyreható kérdésekkel szembesít bennünket az emberi természet alapvető jellemzőiről is – kik va­gyunk, mire vagyunk képesek, és merre tartunk?

Az Oroszországból elhangzó narratívák azt sugallják, hogy egy téveszmés diktátor abszolutista, etnonacionalista ideológia rabjává vált, és ezzel mérhetetlen pusztítást okozott nemcsak Ukrajnának, hanem saját országának is. Az ukrajnai háború drámaian visszaveti az elmúlt 75 év civilizációs eredményeit, és megkérdőjelezi a liberális demokrácia, valamint a felvilágosodás projektjének sikeréről alkotott eddigi meggyőződésünket. 

A liberális demokráciák az emberi történelem talán legsikeresebb civilizációit hozták létre, mint ezt Steven Pinker és sokan mások is meggyőzően dokumentálták, de a múlt eredményei következtében talán túlságosan önelégültek lettünk. Lehet, hogy indokolatlanul optimista nézetet fogadtunk el önmagunkról és a lehetőségeinkről, figyelmen kívül hagyva az emberi természet kevésbé hízelgő aspektusait, amelyek most újra feltörtek itt, Európában, és könnyen meghatározhatják a saját jövőnket is.

 

Ismétlődő történelem

Talán nem is kellett volna annyira megdöbbenünk azon, ami Ukrajnában történik. Tágabb történelmi távlatból nézve Oroszország Ukrajna elleni támadása nem szokatlan, és nem is különösebben meglepő. Az orosz aggresszió tökéletesen beleillik a történelem több ezer éves fő sodrába, amelyet a szüntelen törzsi, vallási, faji és etnikai konfliktusok, valamint a csoport ellenségeivel szemben alkalmazott brutalitás, erőszak és vérontás jellemzett.

Néhány évtizeddel ezelőtt Arthur Koestler arról beszélt, hogy valami alapjában nincs rendben a Homo sapiensszel. Koestler úgy gondolta, az emberiség történelmét olyan egyedülálló módon jellemzik a fajon belüli borzalmas erőszak visszatérő példái, hogy szerinte ez csak az emberi agy evolúciójának valamilyen végzetes hibájával magyarázható, melyet ha nem tudunk időben korrigálni, akkor fajunk pusztulásához vezethet. A Koestler által megfigyelt történelmi borzalmakat most minden este valós időben játsszák vissza képernyőinken.

Putyin ideológiája, retorikája és viselkedése tökéletesen illeszkedik a több ezer éves törzsi ellenségeskedés bevett mintáihoz, melyek az ellenfél megsemmisítése érdekében minden eszközt szentesítenek. Ezt láttuk most Muchában és Mariupolban. Annak idejen az európai vallásháborúk is hasonlóan működtek, több száz évig tartott a vérengzés, amely a lakosság több mint harmadának a kiirtásához vezetett. Csak az elképesztő vallási vérontás utáni végső kimerültség és kétségbeesés pillanatában született meg a felvilágosodás forradalmi individualista ideológiája, amely napjainkig is a sikeres nyugati liberális demokráciák alapértékeit képezi.

Ilyen értelemben az ukrajnai háború az emberi természetről alkotott két, egymásnak alapvetően ellentmondó elképzelés összecsapásáról is szól. Vajon továbbra is a hosszú évezredek alatt az ​​agyunkba mélyen beépült paleolit evolúciós törzsi tulajdonságok dominálnak, melyek annak idején a csoportkohéziót, így fennmaradásunkat segítették? Ezek a kollektivista hajlamok ma is jellemzőek ránk, és politikailag nagyon könnyen kiaknázhatóak, mint ezt az újraéledő populista rendszerek példája illusztrálja Oroszországban, Magyarországon, Törökországban, Kínában és máshol.

Az atavisztikus törzsi kollektivizmussal szemben létezik az emberi természetnek egy másik, radikálisan eltérő mintája, melyet mi magunk találtunk ki. Az individualizmus felvilágosodott civilizációs ideológiája csak néhány száz évvel ezelőtt született, de azóta az emberi jólét és fejlődés legsikeresebb néhány évszázadát eredményezte.

Ukrajna példája újra ránk kényszeríti az alapvető kérdést: valóban felvilágosult, racionális lények vagyunk, akik képesek erőszak nélkül intézni ügyeiket, vagy sorsunkat mégiscsak a kőkorszaki evolúciós hátterünk elfojthatatlan törzsi diktátuma formálja? Putyin ideológiája abszurdnak tűnhet, de sok orosz és magyar polgártársunk is hasonlóan gondolkodik.
A törzsi mentalitás rendkívüli vonzó lehet sok ember számára, hiszen többek között a megértés illúzióját, egyszerűségét, bizonyosságát, hovatartozást, pozitív identitást és erkölcsi bizonyosságot is kínál híveinek.

A pszichológia fontos vívmánya az elmúlt évtizedekben, hogy a történelemben először sikerült empirikus információkat nyerni a Platón által csak feltételezett emberi természetről, fajunk meghatározó kognitív, érzelmi és szociális jellemzőiről – és a kép sajnos nem teljesen hízelgő. Putyin háborúja akár figyelmeztetésként is értelmezhető: egyáltalán nem biztos, hogy minden rendben lesz a Homo sapiensszel, mint ezt Koestler is jelezte. Egyre több bizonyíték van az egyetemes és mélyen gyökerező törzsi hajlamokra, amelyek még mindig jellemzik az emberi pszichológiát.

A kognitív hiányosságok, a hiszékenység, a tekintélyelvűség, az erkölcsi abszolutizmus és a más csoportokkal szembeni előítéletesség továbbra is meghatározó emberi tulajdonságok, amelyeket nem csak olyan politikusok használnak ki, mint Putyin, Orbán, Erdogˇan és Trump. A törzsi mentalitás és intolerancia nem csupán a jobboldali autokráciákra jellemző, hanem sok nyugati baloldali populista mozgalomban is fellelhető, mint például az Antifa, a Black Lives Matter, „woke” aktivizmus, radikális genderteória, a kritikai fajelmélet és a kulturális marxizmus.

 

A törzsi mentalitás

Az intenzív csoportorientáció tehát az emberi evolúció meghatározó jellemzője, miután a csoport iránti lojalitás jelentős túlélési előnyt kínált mind az egyének, mind csoportjaik számára. Így az emberi természetet továbbra is erősen jellemzi a csoportidentitás készsége, valamint a hiszékenység és a kognitív torzításokra való hajlam, amelyek elősegítik a csoporthiedelmekkel való effektív azonosulást. 

A felvilágosodott individualizmus és a liberális demokrácia sikerei ellenére a törzsi hovatartozás igénye továbbra is meghatározó szerepet játszik a mai politikai gyakorlatban.
A pártos polarizáció a liberális demokráciákon belül is egyre erősödik, és sok kutatás igazolja, hogy egyetlen csoport sem – még a sajátunk sem – immunis vele szemben.

Platón óta sokan felismerték, hogy az emberi természet gyarlóságai miatt csak ritkán vagyunk alkalmasak a racionalitást feltételező demokratikus döntéshozatalra. Éppen ezért a demokráciák effektív működéséhez létfontosságú a szabad média- és véleménynyilvánítás garanciája, a fékek és ellensúlyok rendszere, valamint a politikai hazugságok szigorú szankcionálása. Pontosan ezeket a feltételeket szüntetik meg előszeretettel a populista autokraták, mint Putyin, Orbán és persze Trump is, mert így könnyűvé válik a törzsi hajlamok politikai manipulálása. Ez történik Putyin Oroszországában, és sajnos nálunk is.

 

A hiszékenység pszichológiája

Hogyan hihette el sok millió orosz (és sok magyar is) Putyin abszurd narratíváját, hogy egy demokratikus Ukrajna az orosz nemzet túlélését fenyegeti, ezért szükségessé vált egy szuverén ország lerohanása és „nácítlanítása”? Ez újfent nem annyira meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a történelem során minden civilizációt olyan fikcionális történetek tartottak össze (vallások, mítoszok, mondák stb.), melyeknek nem volt ugyan valóságalapjuk, de kitűnően szolgálták a csoportintegráció céljait. A paleolit ​​gondolkodás fontos jellemzője a közös csoporthiedelmek fenntartásának szükségessége.

Harari szerint evolúciós történetünk egyik legfontosabb adaptációja azon szimbolikus képességek kialakulása, amelyek lehetővé teszik, hogy a fiktív narratívákat valóságként kezeljük. A kőkorszaki kiscsoportos társadalmakban, ahol az emberek személyesen ismerték egymást, ez a fajta hiszékenység és a másodkézből kapott információk elfogadása hasznos volt, és javította a csoport kohézióját. Ugyanez a hiszékenységre való hajlam a tömegtársadalmakban inkább a politikai és piaci manipuláció lehetőségeit növeli. Sok pszichológiai kutatás igazolja az emberi információfeldolgozás hiányosságait, melyek elősegítik a fikcionális csoportkonszenzus fenntartását a valóság objektív megismerése helyett.

Putyin hívei nem sokban különböznek más populista mozgalmak követőitől. Mint Madeleine Albright is megírta a fasizmus veszélyeiről szóló könyvében, ugyanezeket a propagandatechnikákat alkalmazták a nácik, a marxisták vagy a nyugati politikai korrektség jelenlegi hívei is. Sok tízmillió amerikai ma is elhiszi, hogy Trump megnyerte a választásokat, vagy hogy Hillary Clinton nemzetközi pedofil-összeesküvést irányít egy washingtoni pizzéria pincéjéből (a QAnon-kultusz).

A kognitív torzításoknak jól kidolgozott irodalmuk van, mely világosan dokumentálja a megerősítési torzítás, az illuzórikus korrelációs effektus, a fluenciaeffektus, a Dunning–Kruger-effektus és a hamis konszenzus hatásait, melyek a kollektív hiszékenységet segítik a valóság racionális megértése helyett. Putyin propagandája nemcsak azért működőképes, mert uralja a médiát és korlátozás nélkül hazudhat, hanem azért is, mert üzenete kihasználja az emberi gondolkodás gyengeségeit és a törzsi narratívákra való hajlandóságot.

 

Erkölcsi abszolutizmus

A tribalizmus másik jellemzője az erkölcsi abszolutizmus. Itt a vezér által meghatározott csoportérdekek megkérdőjelezhetetlenek, a cél szentesít minden eszközt az „igazságos” ügy elérése érdekében, beleértve a háborús bűnöket és a népirtást is, mint Ukrajna szomorú példája mutatja. Putyin csak a legújabb szereplő azon diktátorok hosszú sorában, akik rémtetteiket morális szükségszerűséggel igazolták. Az elkövetőknek az ilyen erkölcsi abszolutizmus bizonyosságot, fontosságot és személyes jelentőséget kínál. Az erkölcsi bizonyosság összeegyeztethetetlen a klasszikus liberalizmus alapértekeivel, mert meghamisítja a valóságot, tagadja az eltérő vélemények legitimitását és a nyílt vita létjogosultságát.

A történelem legszörnyűbb tetteit többnyire az erkölcsi küldetésükben rendíthetetlenül hívők követték el.
A német fasiszták hittek a faji felsőbbrendűségükben, míg a marxisták elfogadták az osztályellenségek elpusztításának szükségességét. Niall Ferguson szerint az ilyen zsarnoki magatartás és törzsi türelmetlenség még az egypárti diktatúra hiányában is virágozhat. Radikális baloldali politikai aktivisták sok nyugati egyetemen személyükben és egzisztenciájukban támadják azokat, akik a dogmájukat megkérdőjelezik.

Putyin morális abszolutizmusa nem sokban különbözik a modern kritikus fajelmélet szélsőséges követőiétől, akik a fehéreket minden más faj ellenségeként azonosítják, vagy a radikális genderteóriától, mely minden férfit patriarchális elnyomóként vizionál. Érdemes elgondolkozni a Black Lives Matter-gyűléseken látható abszurd szlogenen: „A csend erőszak” (Silence is Violence). Itt már nemcsak az ellenvélemény, hanem az egyetértés megtagadása is erőszaknak számít és erkölcsileg elfogadhatatlan.

Ugyanez történik, amikor egy politikus azt állítja, hogy a haza (vagyis az ő pártja) nem lehet ellenzékben. Az erkölcsi abszolutizmust gyakran utópisztikus narratívával támogatják, mint Putyin esetében is, dicsőséges jövőt ígérve a csoportnak (nemzetnek, fajnak, vallásnak), amely minden áldozatot igazol. Az „ezeréves birodalom” (nácizmus) vagy a kommunista utópia (marxizmus), vagy akár a putyini „Novorussia” csábítása erős érzelmi vonzerővel bír, amellyel Roger Scruton szerint a liberalizmus lassú és fokozatos haladást ígérő ideológiája nehezen tud versenyezni.

 

A vezér szerepe

Az olyan autokratikus vezetők, mint Putyin, gyakran ügyük szimbolikus megtestesítőivé válnak. A Isten által felkent uralkodókba vetett középkori hit mára átadta helyét az intenzív személyiségkultusznak olyan diktatórikus országokban, mint Oroszország, Kína, Irán, Kuba és Észak-Korea, és lassan Magyarország is, kihasználva azt a közös emberi hajlamot, hogy leegyszerűsítsük és megszemélyesítsük az egyébként összetett és nehezen kiértékelhető társadalmi jelenségeket.

A vezetőknek erőt, következetességet és megalkuvást nem ismerő hozzáállást kell tanúsítaniuk, hogy kielégítsék követőik egyszerűség és erkölcsi bizonyosság iránti vágyát. A kommunikációt az igazság helyett a törzsi narratívák ismétlődő hirdetése jellemzi. Putyin nem egyedülálló ebben: Trump is sokszor hazudott, ahogy Orbán, Erdogˇan és mások is ezt teszik. A követők elfogadják a hamis narratívákat addig, amíg a propaganda megnyugtató és összhangban van nézeteikkel, valamint alkalmas a konszenzusos hiedelmek fenntartására.

 

Összefoglalás

Az ukrajnai háború megrázó eseményei nemcsak nemzeti konfliktusról vagy a demokrácia és az autokrácia, illetve a liberalizmus és vak nacionalizmus drámai összecsapásáról szólnak. Bár gyakran úgy látszik, hogy a civilizáció és a barbárság harcának vagyunk tanúi, ez is leegyszerűsítés lenne.

Ami Ukrajnában történik, az az emberi természet két homlokegyenest ellentétes koncepciójának is az ütközése. Ami első pillantásra Putyin téveszmeszerű és irracionális vállalkozásának látszik, valójában az egész emberi történelemre jellemző számtalan törzsi konfliktus megismétlődése.
A paleolitikus gondolkodás és a kollektivizmusra való hajlam az emberi faj evolúciós öröksége, mely túlságosan könnyen kihasználható politikai célokra, és nem csak Oroszországban.

Ezzel ellentétben az individualizmus és az egyéni szabadság liberális ideológiája egy meglehetősen új civilizációs kísérlet, mely most drámaian szembekerült evolúciós múltunk archaikus törzsi hajlamaival, amik kézzelfogható formát öltöttek Ukrajnában. A liberális civilizáció tagadhatatlan vívmányai ellenére sem lehetünk biztosak abban, hogy ezek az értékek győzedelmeskedni tudnak a törzsi autokrácia és az erkölcsi abszolutizmus felett.

Ukrajna arra emlékeztet minket, hogy a liberális demokrácia törékeny rendszer, amelyet nemcsak az olyan populista autokráciák fenyegetnek, mint például Putyin, Orbán, Erdogan és Hszi rendszere, hanem az egyre erősödő baloldali kollektivista ideológiák támadásai is. Azoknak, akik fontosnak tartják az emberi szabadságot, egyformán ébernek kell lenniük a tribalizmus veszélyeivel szemben a politikai spektrum mindkét oldalán. Bár a demokráciák sikeresen legyőzték a fasizmus és a kommunizmus totalitariánus kihívásait, az ukrán háború most újra próbára teszi a liberális értékrend fenntarthatóságát és optimista elképzeléseinket az emberi természet civilizációs lehetőségeiről.

(A szerző a University of New South Wales, Sydney, Australia tanára.)

 

Felhasznált irodalom
Albright, M. (2018). Fascism: A Warning. New York: Harper Collins Press.

Buss, D. (2019). Evolutionary Psychology: The New Science of the Mind. New York: Taylor and Francis

Harari, Y. N. (2014). Sapiens: A brief history of humankind. London, UK: Random House.

Koestler, A. (1967). The Ghost in the Machine (1990 reprint ed.). Penguin Group.

Pinker, S. (2018). Enlightenment now: The case for reason, science, humanism, and progress. New York, NY: Viking Penguin.

Plato (1974). The Republic. Harmondsworth: Penguin.

Scruton, R. (2000). The meaning of conservatism. London: St. Augustine’s Press.