Mégiscsak szellemes

VISSZHANG - LXVI. évfolyam, 26. szám, 2022. július 1.

Jót nevettem Niedermüller Péter Facebook-bejegyzésén, amely szerint egyes, Romániában és Szlovákiában élő magyarok Trianonnak köszönhetik, hogy jobban élnek, mint a magyarországiak. Ebben a mondatban nemcsak az a szomorú tény rögzül, hogy Orbán keze alatt visszaestünk a szomszédok mögé, hanem azt a – száz esztendő után ismét elővett – hazug propagandát is kifigurázza, mely szerint minden bennünket érő baj gyökere Trianon. Kár, hogy Niedermüller szellemes mondatán Ungváry Rudolf nem tud szórakozni, és elítélően is vélekedik róla (Egy gondolkodás nyomora, ÉS, 2022/25., június 24.). Megvédeni tartja szükségesnek a kisebbségben élő magyarokat, amit mint egykor Erdélyben élő értelmiségi megköszönnék, csak azt nem tudom, kitől véd. A románoktól, az EU-tól vagy a hígmagyaroktól? Felfedezi, hogy a kisebbségnek nemcsak politikai, de kulturális jogokra és esélyekre is szüksége van, mert tagjai nemcsak állampolgárok, hanem nemzettagok is. És nagyon rosszulesik nekik, ha gátolják őket ebben. Olyannyira, hogy a nehézségek miatt (például nyelvhasználat, tanulás, karrier) hajlamosak nemzetiségüket feladni. Bizony nem szép dolog erre még rá is játszani, és állami szinten erőszakos asszimilációval gyorsítani, ebben megállapodhatunk. Csak abban nem, hogy a magyarság részarányának csökkenése az utódállamokban törvénytelen, míg a magyarság térnyerése korábban törvényes volt. 

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 3. szám, 2024. január 19.
LXVII. évfolyam, 44. szám, 2023. november 3.
LXVII. évfolyam, 36. szám, 2023. szeptember 8.
Élet és Irodalom 2024