Miért ír az író?

VISSZHANG - LXVI. évfolyam, 25. szám, 2022. június 24.

Gerőcs Péter az irodalom változásán, értékvesztésén, üzletté válásán kesereg az ÉS június 10-i számában (Én és az irodalom, 2022/23.). Valóban, a világháló, a közösségi média döbbenetes fejlődése alapjaiban változtatta meg a szellemi termékek közvetítésének folyamatát, amelyet a könyvnyomtatás alapozott meg. Már a számítógépes írás és szerkesztés kiküszöbölte a papíralapú kéziratot (kézírásos és gépelt formában egyaránt), mostanra pedig a közreadás vált annyira egyszerűvé, hogy bizonyos korábban fontos szerepek (szerkesztőé, korrektoré, nyomdászé) kiüresedtek vagy eltűntek.

Az írók írásból szeretnének megélni, és ez, noha természetes igény, egyre kevésbé lehetséges. A szakma megpróbál értékmérőként beavatkozni, bizonyos szerzőket kiemel, és akik ugyanahhoz az irányzathoz tartoznak, támogatják is egymást. De meg kell különböztetni a könyvkiadást mint üzletet és az irodalmat mint a gondolatok közzétételének eszközét (a könyvtárral együtt, amely megőrzi ezeket a gondolatokat az utókor számára). A kiadókat egyre kevésbé érdekli, kit mennyire értékelnek, inkább az, kit mennyire olvasnak. (Szembetűnő a méregdrága ajándékkönyvek szaporodása is.)

A színvonalas irodalmat a bestseller, az amerikai, esetleg német vagy francia sikerkönyv szorítja ki. Ahogy a nagy bevételt garantáló hollywoodi filmeket szinte a világ minden nagyvárosában egyszerre mutatják be, a Nyugaton sikeres regények is rövid időn belül megjelennek sok nyelven, köztük magyarul is. Ha a piac nem támogatja az igényes irodalmat, akkor a különféle alapítványokból és az állami támogatásból lehet fedezni a költségeket és eltartani a szerzőket, de a mecenatúrába időnként nagyon is beletenyerel a politika. (Idézzük fel az ötvenes évek írószövetségi küzdelmeit és intrikáit, az egyes művekkel kapcsolatos ideológiai vitákat! És ma is számít, hogy kit milyen színezetű kormány ismert el és támogatott.) A különféle hivatalos vagy magánjellegű forrásokból befolyó pénz azonban legfeljebb a veszteséges könyvek veszteségét csökkenti. Növeli viszont az emelkedő papírár, a magas reklámköltség, a pénzéhes terjesztői hálózat.

Az író a hasonló ízlésű és érdeklődésű olvasóknak ír. De önmagának is. Azért ír, mert bizonyos tartalmakat egyszerűen meg kell írni, létre kell hozni. (Úgy is fogalmazhatnék, hogy itt tulajdonképpen a világ írja önmagát, és ennek a szerző csak eszköze.) Ha valaki a könyveinek bevételével ki tudja egészíteni az egyéb forrásból származó jövedelmét, az szerencse. És még nagyobb szerencse, ha ebből meg is tud gazdagodni. Sok híres íróról elmondható, hogy nemcsak a könyvei publikálásából tartotta fenn magát, hanem „civilben” újságíró volt, középiskolai vagy egyetemi tanár, esetleg múzeumigazgató. És ennek semmi köze a szerző kiválóságához. Einstein első felfedezéseinek az értékéből semmit sem von le az a tény, hogy akkor még egy szabadalmi hivatal munkatársa volt, ahogy Van Gogh esetében sem számít, hogy életében mindössze egyetlen képét tudta eladni.

Nem kell tehát keseregni amiatt, hogy nehéz megélni az irodalomból. Meg kell írni a megírandókat, ezeket elérhetővé tenni, akár ingyenesen is, és közben eltartani magunkat, amiből és ahogyan tudjuk. A könyvkiadással, a sikerkönyvekkel pedig foglalkozzanak az üzletemberek, akiknek egyre megy, hogy Mozartot árusítanak vagy Iron Maident, könyvet vagy pelenkát.

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 11. szám, 2022. március 18.
LXVI. évfolyam, 2. szám, 2022. január 14.
LXV. évfolyam, 41. szám, 2021. október 15.
Élet és Irodalom 2022