Betegügy 2.
VISSZHANG - LXVI. évfolyam, 24. szám, 2022. június 17.Nem vagyok népegészségügyi szakértő, az egészségügy területén empirikus tapasztalataim vannak.
Ezek birtokában elengedhetetlennek érzem, hogy reflektáljak Vitrai Józsefnek az ÉS 2022. május 20-i számában megjelent Betegségügy című írására. Sorait olvasva úgy tűnik, az egyén egészségének minősége többtényezős, az ellátórendszer szerepe ezek között majdnem elhanyagolható.
„Be kellene végre látni, hogy hosszú távon okosabb a betegségeket megelőzni, a megelőzést erősíteni, mint a gyógyítók számát, a gyógyításra fordított összegeket növelni.” Az idézett sorokat és a folytatást olvasva kinyílt a bicska a zsebemben. Gyógyászatisegédeszköz-boltban dolgozom. Nincs olyan nap, hogy ne jönne be kétségbeesett hozzátartozó az üzletbe, gyakran könnyek közt kérve segítséget, tanácsot, jó szót.
Riasztó kórházi körülményekről, nővérhiányról, segédeszközök hiányáról számolnak be. Hazaadnak betegeket nyílt sebekkel – ajánlják, zuhanyozza le naponta, szellőztesse, öblögesse hidrogénperoxiddal. (A módszer a XX. század elejéről származik!) Ha a hozzátartozó normális kórházi ágyban szeretné látni a beteget, vegyen matracot. Vigyen be pelenkát, mert nincs. Esetleg vigyen be kötszert is, mert az sincs.
Ezeket hallva mintha az egészségügyi ellátórendszer dolgozói – tisztelet a kivételnek – a legkevésbé sem érdeklődnének szakmájuk fejlődése iránt. Vagy ha igen, leterheltségük miatt erre már nem marad sem idejük, sem erejük.
Kérdezem a népegészségügyi szakértőt, kis buta magyar lakosként, nem kéne mégis megfontolni, hogy a lakosság felvilágosítása, egészséges életre való nevelése mellett azonos súllyal fejlesszék az ellátórendszert is? Hogy hozzáértő szakemberekkel, az európai szintet legalább megközelítő kórházi ellátással, modern, a kornak és a szakma fejlődésének megfelelő eszközökkel dolgozzanak.