PERFETTO

Kissé feszült a gimnázium egyik olasztanára: szakfelügyelő (régebben szaktanácsadó, most újra „felügyelő”) ül be az órájára. Sőt, mint kiderül, egyszerre kettő. A negyvenöt perc eltelik, ahogy szokott; jön az értékelés. A pedagógus agyondicsérve; szaktudása, „módszertana”: minden tökéletes. A tanár is meglepődik: nem is gondolta magáról, hogy ennyire jó.

Búcsúzás, barátságos kézfogások. Ekkor derűs mosollyal jegyzi meg az egyik „szakértő”: „Tényleg szuper volt, bár jobban élveztük volna, ha értjük is. De hát az olasz nem az erősségünk.”