NEM JÖTTEK EL

PÁRATLAN OLDAL - LXVI. évfolyam, 21. szám, 2022. május 27.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a magyar konzervatívok politikai súlya már „egy nagyhatalmáéval vetekszik”. Szerinte a Budapesten megrendezett CPAC (Conservative Political Action Conference, magyarul Konzervatív Politikai Akció Konferencia) azért jött Magyarországra, mert itt „védőbástyaként próbálják feltartóztatni az Isten, haza, család egysége ellen irányuló liberális támadásokat”.

Orbán Viktor is beszédet mondott, és tizenkét pontban foglalta össze sikerének receptjét. Szánthó szerint túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Orbán „az egész transzatlanti vonzáskörzetben meghatározó tényezővé vált”.

De akkor miért nem jöttek el a lengyel vezetők? Vagy az európai harcostársak, mint Marine Le Pen, Giorgia Meloni vagy Matteo Salvini? És hol voltak az amerikai kongresszusi képviselők, szenátorok? Vagy a republikánus George Pataki, a volt New York-i kormányzó, aki mindig támogatta Orbánt?

Hivatalban levő amerikai politikus személyesen nem jött el. Viszont megjelent Rick Santorum egykori republikánus elnökjelölt-aspiráns és szenátor, sőt, szónokolt is. Azt vártam, hogy lelkendezve számol majd be az Orbán-beszédről, de csupán egy fotót jelentetett meg, amelyen John fiával városnézés közben fényképezkednek Reagan elnök szobránál.

Az amerikai sajtó nagy híre pedig az volt, hogy a VICE News,Rolling Stone, a Vox Media,New Yorker, a Guardian és az AP újságíróit a magyar szervezők be sem engedték a CPAC-ra. Pedig ott Varga Judit igazságügyi miniszter arról beszélt, hogy Magyarországon teljes a sajtószabadság, soha nem akadályozzák az újságírók munkáját.

Ez volt az első CPAC Magyarországon; valószínűleg az utolsó is.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
Élet és Irodalom 2024