Krk

PRÓZA - LXVI. évfolyam, 20. szám, 2022. május 20.

Ültünk a krki parkban, uram, egészen közel a szinte megdermedt tengerhez, se egy futam vagy hullám, akárha befagyott volna, üvegsima volt, hajókkal, csónakokkal, de semmi ringás vagy hasonló, mint valami állókép, ami örökké áll, a hold már fent volt az égen, a fénye, sárgája csúszkált a vízen, meg a Ríva lámpáinak ragyogása is, mintha korcsolyáztak volna az augusztusi nyárban, az egyik barátom Norvégiába utazott, mondtam is neki, a korcsolyát ne felejtse itthon, nem bírja a nyarat, a meleget, a havasokról jött, faházat bérelt valami kicsiny szigeten, esténként befűt, igen, ez a nosztalgia, uram, mindegyikünknek van, de vagy bevállaljuk, felvállaljuk, vagy nem, de mi van akkor, ha a halál után vágyakozunk visszafelé, talán már voltunk ott, éltünk benne lakályosan, komótosan, mint a barát a norvég faházban, ahol nyáron is pattog a tűz, és ki tudja, milyen édes, hazai, otthoni illatokat áraszt a fjordok körül növő, terjeszkedő erdők fája, annyira, hogy elhiszi a barát, elhiheti, hogy egészen máshol van

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 22. szám, 2021. június 4.
LXIV. évfolyam, 16. szám, 2020. április 17.
LXIII. évfolyam, 6. szám, 2019. február 8.
Élet és Irodalom 2022